RETRO RÁDIÓ

A rabokkal sem találkozhat, ez vár Fekete Dávidra





Előzetesben tölti a következő két hetet a Megasztár korábbi döntőse. Fekete Dávidra igencsak nehéz időszak vár.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.08.
bilincsbe verve

Az utolsó szavak, melyek ismerős szájából hangzottak el, szitkozódások és átkok voltak, ezzel az emlékkel indult csütörtök délután megbilincselve, rendőrségi autóval az előzetes letartóztatásba Fekete Dávid, a Megasztár egykori énekese. A híresség ellen, mint arról lapunk is beszámolt, több mint 100 millió forintos csalás ügyében nyomoz a rendőrség, miután több egykori ismerőse is feljelentette őt. Fekete Dávid autókkal kereskedett, a károsultjai azonban vagy autót nem láttak, vagy a gépjármű árát, ha Dáviddal kötöttek üzletet. Az ügyészség a Borsot arról tájékoztatta: közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit.

Egyszemélyes zárkába került Fekete Dávid

Fekete Dávid nehéz periódus elé néz (Fotó: Móricz István (MO)/Bors)

Fekete Dávidot hétfő délelőtt vette őrizetbe a rendőrség, a tárgyalására csütörtökig kellett várni, ahol elrendelték a letartóztatását. A Bors úgy tudja, már az első éjszaka kiborult, a poklok poklát élte át a cellában, ám a megpróbáltatások a bírósági tárgyalás után is folytatódtak.

A Bors megtudta: a hatályos jogszabályoknak megfelelően a napjaiból legalább 23 órát egyedül tölt majd egy egyszemélyes zárkában.

„Az intézetekbe újonnan befogadott fogvatartottak a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően közegészségügyi és járványügyi vizsgálaton esnek át, közösségbe helyezésük kizárólag 14 nap elkülönítést követően történik meg. Az egészségügyi ellátást végző személyi állományunk az egészségügyi befogadások, vizsgálatok során fokozott figyelmet fordít a láz, illetve az esetleges felső légúti panaszok feltárására. Amennyiben a fogvatartottak panaszt jeleznek és/vagy tüneteket produkálnak, úgy minden esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronaér-fertőzéssel kapcsolatban kiadott szakmai eljárásrenddel megfelelő intézkedéseket léptetünk életbe, amely magában foglalja a PCR-teszt végzését is” – tájékoztatta a Borsot a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Fő­osztálya.

„Súlyosan megszenvedi ezt az időszakot”

Fekete Dávidnak is természetesen, ahogy a többi fogvatartottnak, lesz lehetősége arra, hogy tartsa a külvilággal a kapcsolatot, de személyesen az ügyvédjén kívül senkivel sem találkozhat.

– Dávid lelkis srác, borítékolható, hogy súlyosan megszenvedi ezt az időszakot – mondja a Bors megkeresésére az énekes egyik közeli barátja, aki így folytatja: – Úgy gondolom, hogy talán nem is baj, ha most egy kicsit padlóra kerül. Számot kell adnia azokért a cselekményekért, amiket elkövetett, és itt nemcsak a jogi, hanem az emberi oldalról is beszélek. Csúnyán elbánt a feleségével, a gyerekei jövőjével, és azokkal az emberekkel is, akik bíztak benne, akik a barátjuknak hitték. Egy komoly tisztulási folyamat elé néz, ami nem lesz könnyű menet számára.

Fekete Dávid egy hónapig biztosan előzetesben lesz, a folytatásról a bíró dönt majd azon bizonyítékok alapján, amelyeket a rendőrség az ügyészség elé tár. Lesz ideje gondolkodni.

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás