RETRO RÁDIÓ

Fekete Dávid kemény döntést hozott a rácsok mögött – ez vár gyermekeire





Az egykori megasztáros énekes komoly elhatározásra jutott a gyermekeit illetőleg, hosszú idő után végre egy felelős döntést hozott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.29.
bűntetés

Mint ismert, Fekete Dávid több millió forint elsikkasztásával gyanúsítanak, emiatt az énekes már csaknem 3 hónapja börtönben ül. Amióta a rácsok mögött van, nem látta két gyermekét, holott joga van hozzá. Dávid döntött, meg akarja kímélni gyermekeit a börtön adta sokktól.

Fekete Dávid kemény döntést hozott a rácsok mögött (Fotó: Bors)

Nem él a törvény által biztosított lehetőséggel

A gyerekek az édesanyjuk felügyelete alatt vannak, az édesapjukkal pedig nem találkoztak, amióta letartóztatásban van” – mondta a Blikknek dr. Pikali Petra, az énekes felségének, Reginának az ügyvédje.

A lap információi szerint hónapok óta nem látta őket, úgy tudják, a vállát nyomó súlyos terhek ellenére Dávid sokat gondol gyermekeire a börtönben.

Két kapcsolattartója van, az egyik az anyukája, rajta keresztül szokott érdeklődni a gyerekekről. Sok mindent el lehet mondani róla, sok mocskos dolgot művelt, de nagyon szereti őket és megviseli, hogy távol van tőlük. Ő is tudja, hogy a börtön nem gyereknek való hely, ezért nem is kéri Reginát, hogy vigye be hozzá őket” – mondta el lapnak egy, a neve elhallgatását kérő közeli ismerős.





Ezeket olvastad már?
„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás