A Bors megtudta, Dávidot leginkább gyerekei hiánya kínozza a börtönben.

Már lassan két hónapja, egészen pontosan 52 napja ül hűvösön Fekete Dávid egykori megasztáros énekes, akit több mint 100 milliós csalással, közokirat-hamisítással és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A férfi szénája nem áll jól, szeptember hatodikáig mindenképpen börtönben marad, az ellene gyűlő bizonyítéktenger pedig előrevetíti: nincs sok esélye arra, hogy büntetlenül megússza azokat a piszkos üzleteket, melyeket a gyanú szerint – többek között – a régi barátai ellen követett el. Ha a felsorolt vádakban bűnösnek találják, a szakértők szerint akár 11 évet is kaphat, ami azt jelenti, hogy nem láthatja majd felnőni az ikreit, Ádit és Mátét, akik 2020. január 3-án látták meg a napvilágot.

A Bors megtudta: Fekete Dávid nagyon rosszul viseli a bezártságot, a letartóztatása utáni első estén már össze is omlott lelkileg, de a hírek szerint az elmúlt időszakban sem sikerült összeszednie magát. Lapunk információi szerint leginkább a gyerekei hiányoznak neki.

Akármit is követett el, ő is ember, vannak érzései – mondta Fekete Dávid egyik közeli ismerőse a lapnak. – A feleségére nyilván nem számíthat, őt is csúnyán átverte egy horribilis összegű hitellel, Regina az őrizetbe vétele utáni napon fel is jelentette. Vagyis kimondhatjuk, hogy kifejezetten rosszban vannak, tőle nem várhat lelki segítségnyújtást Dávid. Ahogy azt sem – folytatja az informátor –, hogy az édesanyjukkal együtt meglátogathassák. Ez fáj neki a legjobban. Bent a börtönben is sokat mesél az ikrekről, nagyon szereti őket, minden vágya az volt, hogy jó apjuk legyen. Persze amikor a stiklijeit csinálta, nyilván nem gondolt bele, hogy mit is kockáztat. Most már sajnos tudja. Szerintem az anyagi jóléte, a szabadsága, de még az egészsége sem ér annyit számára, mint az a két pici gyerek, akik tinédzserek lesznek, amikor újra találkoznak majd. Mennyi elpocsékolt idő… Ezt már senki sem adhatja vissza nekik.