RETRO RÁDIÓ

Ezzel döbbentett meg mindenkit Győrfi Pál - Videó!





A Nicsak, ki vagyok? vasárnapi adásában, a négy jelmezbe bújt sztár közül, a Királyi jelmez okozta a legnagyobb meglepetést.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.14.
leleplezés

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője Győrfi Pál, mind a két csapatot tévútra vitte. Elképesztő, ahogy megtévesztette a sztárokat előadásaival, a produkciók és az álca olyan jól sikerült, hogy még a gyermekei sem ismerték fel.

A szóvivő először a Meseautó című film legendás főcímdalát énekelte el, később pedig MC Hammerként lépett színpadra, amivel alaposan feladta a leckét a sztárcsapatoknak. Bár nem volt könnyű dolga a nehéz, szinte teljesen zárt jelmezben, mégis úgy véli, az ő teljesítménye semmi ahhoz képest, amit a mentős bajtársai védőruhába öltözve nap mint nap nyújtanak most, a járványhelyzet idején. Győrfi egyébként még nyáron vett részt a műsorban, a Ripostnak pedig azt is elárulta, miért vágott bele a kalandba - írja a lap.

Fotó: TV2

A nehéz, fegyelmet követelő időkben néha egy kis mosolyra is szükség van. Még a nyáron kaptam felkérést, hogy vállaljak szerepet a Nicsak, ki vagyok?” műsorban. Két okból mondtam igent. Egyrészt azért, hogy a fontos szabályok ismertetése mellett segítsek ebben a lemondásokkal, szorongással teli időszakban egy kis mosolyt is csalni az emberek arcára, hiszen már majdnem minden család érintett a járványban. Sokan megbetegedtek, vagy a megélhetésük került veszélybe, az egészségügyi dolgozók, köztük a mentősök pedig hősiesen küzdenek minden pillanatban. Hiszek benne, hogy a szabályok betartása mellett most a lelki egyensúlyunk megóvásával is az egészségünket szolgáljuk, ebben pedig a pozitív gondolkodás és egy kis derű is sokat segíthet. A második ok is fontos, a tízéves Ádám fiam nagy sakkozó és bíztam benne, hogy örülni fog a sakkfigurához hasonlító király szerepének. Így is történt” – mesélte a Ripostnak a szóvivő, aki a TV2 színpadán ismét bebizonyította, hogy mennyire sokoldalú.





Ezeket olvastad már?
Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás