RETRO RÁDIÓ

Ezért sírta el magát Szabó Győző egy boltban





Gesztesi Károly tavaly, január 4-én hunyt el. Mutatjuk, hogyan emlékezik rá barátja, kollégája.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.01.10.
emlékezés

Tavaly január 4-én az egész országot megrázta Gesztesi Károly halála. Az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor rosszul lett, és szívinfarktust kapott. Azonnal félreállt, a segítség is gyorsan megérkezett, de hiába küzdöttek egy órán keresztül az életéért, a színészt már nem lehetett megmenteni.

Gesztesi Károly (Fotó: Máté Krisztián)

Szabó Győző azóta is döbbenten áll a történtek előtt. A színész a minap egy rádióműsorban beszélt arról, mennyire hiányzik neki a barátja.

„Ő egy nagyon furcsa örvénybe került be. Többek között ő is olyan volt, aki olyan örvénybe csúszott bele mind hazugság, mind egyéb örvénybe, akit egyetlen egy ember hívott fel, és az én voltam. Figyelmeztettem a veszélyekre és mindenre. Akkor elhajtott az anyámba. Aztán megköszönte, hogy így elbeszélgettünk„ - mondta Szabó Győző. „Elmentem egy könyvesboltba karácsonykor könyvet venni, és megláttam a könyvét, majd elkezdtem lapozgatni. Álltam a Libriben, vagy ahol voltam, és elbőgtem magam ott a boltban. Nem igen értették, hogy mi lehet. Lapoztam a könyvet, ott volt egy közös fotónk, az volt aláírva, hogy engem tekint az egyik legjobb barátjának. Ezt éreztem és tudtam, de kimondva ez sohasem volt”

Fotó: Metropol

 





Ezeket olvastad már?
Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

„Pokolian tüzes, mennyeien gyönyörű” – Penelope Cruz szexi fotójára nincsenek szavak

„Pokolian tüzes, mennyeien gyönyörű” – Penelope Cruz szexi fotójára nincsenek szavak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás