RETRO RÁDIÓ

Egy dolgot soha nem bocsátana meg Emiliónak a felesége





Tina és Emilio 11 éve ismerik egymást, 10 éve élnek házasságban. A páros már teljesen összecsiszolódott, ám Tina úgy érzi, egy dolog változatlan: a félrelépést sosem bocsátaná meg.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.22.
őszinteség

Jóban, rosszban kitart egymás mellett Tina és Emilio, akik idén ünnepelték 10. házassági évfordulójukat. A házasok már sok mindent megéltek együtt. A munka is összeköti őket, így a nap 24 órájában együtt vannak.

Mindig ott vagyok Emilióval, segítem, amiben tudom. Nem azért, mert kell, hanem azért, mert jól működünk együtt a munkában is. A dalszövegeit én írom, de a koncertek szervezésében is igyekszem segíteni. Megvan ennek az előnye és a hátránya is” – mondta a Drága családomban Tina, aki nem tagadja, közöttük is vannak viták.

Egy dolgot soha nem bocsátana meg Emiliónak a felesége Fotó: Drága családom

„Szeretjük egymást, de hazugság lenne azt mondani, hogy nem vitatkozunk. Viszont amilyen gyorsan jön egy ilyen vita, olyan gyors a békülés is. Egy dolog van, amivel azonnal ki tud hozni Emil a sodromból: a trehányság. Sajnos Emil nagyon szétszórt. Az egyik cuccát leteszi ide, a másikat oda. Van, hogy egy fokkal jobb a helyzet, de az igazság az, hogy nagyon szétszórt tud lenni, ha a cuccairól van szó” – árulta el Tina, aki efölött is szemet huny.

Ám van egy dolog, amit soha nem bocsátana meg

Nincs az a körülmény, az a helyzet, amiben el tudnám nézni a félrelépést. Számomra az a vége mindennek. Ha már ennyire nem tisztel a másik, hogy átvág, az számomra véges. Sosem bocsátanám meg, ha kiderülne, hogy Emilio félrelépett. Szerencsére erről szó sincs, a kezdetek óta a kapcsolatunk egyik legbiztosabb bástyája a hűség” – vallotta be Tina.





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás