RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes fordulat Emiliano Sala tragédiájának ügyében





Bűnösnek találta az illetékes cardiffi bíróság David Hendersont, aki Emiliano Sala argentin labdarúgó végzetes utazását szervezte.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.28.
drámai fordulat

A 67 éves üzletembert csütörtökön a repülőgép biztonságának veszélyeztetéséért marasztalták el. Az esküdtszék hét és fél óra alatt hozta meg a döntést, miután az ügyész „hanyagnak és gondatlannak” minősítette azt, ahogy Henderson a repülőt üzemeltette. Azzal vádolta őt, hogy az üzletet az utasok biztonsága elé helyezte képesítés nélküli pilóták alkalmazásával.

Henderson beismerte, hogy bűncselekményt követett el, a bíróság november 12-én fog ítéletet hirdetni, ami akár öt plusz két évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

A 28 éves játékost 2019 januárjában klubrekordot jelentő összegért vásárolta meg Cardiff City a Nantes-tól, a futballista ezért január 21-én Franciaországból Walesbe utazott egy egymotoros repülőgépen. Útközben azonban a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak két hét múlva, február 3-án találták meg a roncsait, benne Sala holttestével.

A pilóta David Ibbotson nem rendelkezett a szükséges jogosítvánnyal, illetve nem repülhetett volna éjszaka.





Ezeket olvastad már?
Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

„Pokolian tüzes, mennyeien gyönyörű” – Penelope Cruz szexi fotójára nincsenek szavak

„Pokolian tüzes, mennyeien gyönyörű” – Penelope Cruz szexi fotójára nincsenek szavak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás