RETRO RÁDIÓ

„Eljött hozzám” - megszólalt egy látó, tudja, hol van VV Fanni





A múlt héten hátborzongató részletek láttak napvilágot VV Fanni gyilkossági perével kapcsolatban, amit az ügyésznő osztott meg. Most azonban egy látó is elképesztő dolgokat mesélt el.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.31.
fanni szelleme

A tárgyalássorozat egyik utolsó ülésén az ügyészi perbeszéd négy órán keresztül tartott, és olyan részletekre is kiterjedt, amire eddig nem volt példa. A szakértők szerint körülbelül három deciliternyi vér szivároghatott ki a csomagtartóban hurcolt fiatal lányból, de arra már sosem derül fény, hogy ekkor még élt, vagy már halott volt…

Már több mint négy éve foglalkoztatja az egész országot a VV Fanni ügy

Egészen megdöbbentő dologgal jelentkezett egy látó nő, aki a Story magazint kereste fel, hogy beszámoljon a különös látomásáról. Az 59 éves látó, Kern Ilona azt állítja, hogy Fanni felkereste őt, akinek a szellemétől különös részleteket tudott meg.

A mai napig felzaklat az egész, Fanni ugyanis eljött hozzám, és sok mindent mutatott. Ez nem lehet véletlen. Szeretné, ha segítenék abban, hogy megtalálják, és a szülei méltó módon eltemethessék” – magyarázta Ilona, aki hozzátette: erősen émelygett álmában, ezért biztos benne, hogy valamilyen mérgezés, halálos injekció, vagy túladagolás végezhetett Fannival. Ezt kimutatták a nyomozati dokumentumok is, ahol alkoholról és valamiféle fehér porról is írtak, de a holttest nélkül nehéz megállapítani - írja a Blikk.

A látót már több szellem is meglátogatta

„Fanni nem az első halott, aki eljött hozzám, mégis annyira megdöbbentem, hogy alig kaptam levegőt, és kérdezni is elfelejtettem, amit nagyon bánok. De emlékszem, az is kiderült számomra, hogy akkoriban nagyon szeretett egy férfit. Azt is elmondta, hogy két szál fehér és egy szál piros rózsát szeretne a családjától a temetésére”.

Ilona azt is elárulta, hogy álmában három férfi képe rajzolódott ki előtte, elmondása szerint ebből kettőre emlékszik csak.

Kifejtette: az egyik egy szőke, nagydarab, körszakállas, míg a másik egy alacsonyabb, oldalt felnyírt, copfos hajú és tetovált. A hölgy szerint egy régebbi típusú zöld Audi, valamint egy terepjáró is feltűnt a képben - írta a portál.

„A zöld autó rendszámának egy része is megvan. 681. Ebből a kocsiból tették át a testét egy másik autóba. Én egyenes testtartásban láttam őt, ez egy csomagtartóban megváltozott volna. Álmomban haloványan egy hajó is megjelent, ahol napokig rejtegethették szegény lányt” – idézte fel azzal kapcsolatban, hogy B. László egy ideig a csomagtartójában rejtegethette Fannit.





Ezeket olvastad már?
Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás