RETRO RÁDIÓ

Gyászol a művészvilág, elhunyt a Munkácsy-díjas Olescher Tamás





Életének 67. évében elhunyt Olescher Tamás Munkácsy-díjas festőművész, díszlettervező, performer – tudatta a család az MTI-vel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.15.
veszteség

A tájékoztatás szerint az alkotót hosszan tartó betegség után kedden érte a halál.

Olescher Tamás 1954. május 31-én született Budapesten. Az 1970-es években hamar kapcsolatba került az alternatív művésztársadalommal, amelynek tagjai a „tűrt” és „tiltott” kategória határán mozogtak. Később az alternatív művészet szervezője lett. Akkor rendezte meg a Rock Session I. koncertet a hűvösvölgyi Heinrich István utcában álló Magyar Szentföld-templomban. Azokban az években dolgozott a Bercsényi Klub programszervezőjeként is. Ahogy itthon fogyott körülötte a levegő, elhatározta, hogy külföldön próbál szerencsét. Mivel édesapja szász származású volt, Nyugat-Németország felé vette az irányt.

A 80-as években Frankfurtban élt, kortárs zenei műsorokat szerkesztett, színházi, zenei és táncelőadásokat rendezett. 1988-ban megkapta Frankfurt város művészeti díját. Amikor a nyolcvanas évek végén hazaköltözött, létrehozta a Multi Média Színházat, amelyet az eklektikus festészet, a néptánc, a zene, a videó, azaz a hagyományos és a modern művészeti ágak és stílusok együttes alkalmazása jellemzett.

1995 óta irányította a II. Kerületi Önkormányzat fenntartásában működő Vízivárosi Galériát. Alkotóművészként az emberi élet értelme foglalkoztatta. Művei egyszerre mélyen szakrálisak, élénk színviláguk ugyanakkor az élet ősi, népies, elemi erejű igenléséről tanúskodnak. Művészetének egyik kulcsszava a harmónia.

Olescher Tamás 1982 óta állított ki rendszeresen csoportos és egyéni kiállításokon. 1991-ben a Műcsarnokban, 1996-ban a Vigadó Galériában, 2015-ben az Újbuda Galériában volt egyebek között egyéni kiállítása.

Művei hazai közgyűjteményekben, a Magyar Nemzeti Galériában, a Szombathelyi Képtárban és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban találhatók meg. Németországban is több közgyűjtemény őrzi munkáit.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként 2019-ben Munkácsy Mihály-díjban részesült.





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás