RETRO RÁDIÓ

Egyszerre egy időben két helyen? A világhírű magyaroknak ez sem akadály





Hét évvel ezelőtti győzelme óta sem felejtették el a világ tehetségkutatói a magyar Attraction Látványszínházat. Szűcs Zoltán, a csapat frontembere arról mesélt a Metropolnak, hogy a mai napig folyamatosan kapják a felkéréseket, és bár immár két csapattal járják a világot, a gyerekekben látják a jövőt.



Megosztás
Szerző: Vörös Viktória
Létrehozva: 2020.09.09.
varázslat

Hét évvel ezelőtti győzelme óta sem felejtették el a világ tehetségkutatói a magyar Attraction Látványszínházat. Szűcs Zoltán, a csapat frontembere arról mesélt a Metropolnak, hogy a mai napig folyamatosan kapják a felkéréseket, és bár immár két csapattal járják a világot, a gyerekekben látják a jövőt, ezért nemsokára megnyitják Akadémiájukat, jövőre pedig akár egy újabb győzelmet is bezsebelhetnek a Britain’s Got Talentben az utánpótlással.

fotó: Attraction

– Legutóbb a Britain’s Got Talent The Champions show-jába kaptunk felkérést, ám ezt sajnos nem tudtuk elvállalni, hisz épp Kínában turnéztunk – kezdte lapunknak Szűcs Zoltán. – Az angol menedzsmentünk dönt a fellépéseinkről, maximálisan megbízunk bennük, és bár folyamatosan hívnak minket tehetségkutatókba a világ minden pontjára, ezen a téren úgy gondolom, már elértük, amit el lehetett.

Szücsiék 2018-ban végül szavazással a világkupát is megnyerték, és immár két csapattal járják a világot, ami hatalmas erőfeszítést kíván az egész csapattól. – Kínában már két helyen tudtunk lenni egyszerre, ez hatalmas könnyebbség. Az egyik csapattal a feleségem ment, míg a másikkal én, aztán Pekingben találkoztunk – tette hozzá Szücsi, aki azt is elárulta, a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt nekik is rengeteg külföldi fellépést kellett elhalasztaniuk, ugyanakkor több reklámmunkát itthonról is el tudtak vállalni.

 

fotó: Attraction

A gyerekek is a csapattal tartanak

A hosszabb külföldi utakra Szűcs Zoltán két gyereke, a 15 éves Liza és a 18 éves Marci is elkíséri a szüleit. – Nem erőltetünk semmit a gyerekekre, de egyelőre szívesen részt vesznek a produkciókban, ráadásul 3 nyelven beszélnek, így feltalálják magukat gyakorlatilag bárhol a világban. Természetesen az iskola miatt nem mindig tudnak velünk tartani, ilyenkor a nagyszülők veszik őket a szárnyaik alá – mesélte Szücsi.

fotó: Attraction

Az utánpótlásé lesz a főszerep

Szűcs Zoli szerint a jövő mindenképpen az utánpótlásban rejlik, ezért is hozták létre az Akadémiát, amely nemsokára megnyitja kapuit a kis tehetségek előtt. – Nem csak a tehetségeket keressük, de azokat a gyerekeket is szívesen látjuk, akik szívesen megismerkednének ezzel a mozgásformával. Bár a „régi” csapattal már nem tervezzük a tehetségkutatókon való részvételt, nem tartom kizártnak, hogy a gyerekekkel akár már jövőre újra berobbanjunk akár a Britain’s Got Talentbe. Előre imádom a jelenetet, amikor a zsűri várja az Attractiont és a színfalak mögül előszaladnak a gyerekek.

fotó: Attraction

Máig megismerik őket

Noha immár hét év eltelt 2013-as győzelmük óta, a mai napig megismerik a csapatot nem csak itthon, de külföldön is. – Legutóbb a pekingi reptéren rohantak le minket a kínaiak, és mindenki fotózkodni akart velünk, természetesen mindenki külön, így több mint egy órát pózoltunk a turistákkal – mesélte nevetve Szücsi.

fotó: Attraction

Simon Cowell odáig volt a magyarokért

A csapat nevét 2013-ban ismerte meg a világ, amikor a hatalmas nemzetközi rajongótábor legnagyobb örömére az Attraction nyerte a Britain’s Got Talent tehetségkutatót. Nemcsak a közönség, de a zsűri is odáig volt a magyarokért, a mindig szőrös szívű Simon Cowellt már az első produkció is levette a lábáról: „Sokat adott nekem az, amikor legutóbb láttam az ő előadásukat. Olyan ez mint egy illúzió, de ők az életből hozzák ezeket a képeket és úgy mondanak el egy hihetetlen történetet. Ők csodálatos srácok” – mondta akkor Simon.

[most_read_articles]





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás