RETRO RÁDIÓ

Rossz hír! Súlyosbodott Gömöry Zsolt állapota





Egy hete fekszik kórházban az Edda Művek billentyűse.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.21.
fertőzés

Gömöry Zsolt a Blikknek árulta el, továbbra is rosszul árzi magát.

Nincsenek jó híreim. Sajnos a laboreredményeim rosszabbak lettek, mint ahogy azt gondoltuk. Nem tudom, meddig kell kórházban maradnom, de még három hét is lehet belőle. Türelmes vagyok és természetesen bizakodó. Szeretnék már jobban lenni, de még nem vagyok – idézi a legendás rockzenekar billentyűs-zeneszerzőjét a lap.

Egy hét után is ramatyul érzem magam. Az egyetlen, amiben kis előrelépés tapasztalható, hogy nappal már nincs olyan borzasztóan magas lázam. Már csak hajnalra szoktam belázasodni, de az kezelhető. A laboreredményeim viszont eléggé elmásztak negatív irányba. Sőt, amióta múlt hétfőn bejöttem, a duplájára nőtt a CRP-értékem, ami a gyulladásos állapot mértékét jelöli – mondta a zenész, aki nagyon hálás az egészségügyi dolgozóknak.

Szerencsére, nem lehetnék ennél jobb helyen. Itt, a Korányiban ezek az emberek tündérek. Emelem kalapom az orvosok és az ápolók előtt. Végtelenül kedvesek és aranyosak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik. Embertelen munkát végeznek – emelte ki Gömöry Zsolt.





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás