RETRO RÁDIÓ

Most érkezett! Döntés született Szilágyi Liliána ügyében, végig igazat mondott





A tehetséges úszónő 2021 decemberében a Facebook-oldalán vallotta be, hogy édesapja bántalmazta őt gyerekkorában. A Magyar Úszó Szövetség végre döntést hozott.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.30.
akkreditálás

A Magyar Úszó Szövetség vizsgálóbizottsága végre beszámolt a Szilágyi Liliána bántalmazási ügyének vizsgálati eredményeiről. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő a tavalyi év végén vallotta be, hogy édesapja, a korábbi olimpikon, ügyvéd Szilágyi Zoltán gyerekkora óta bántalmazta őt testileg, lelkileg és szexuálisan is – számolt be a Blikk a legfrissebb fejleményekről.

Dr. Papp Gábor, a bizottság elnöke elmondta, hogy a Liliána által megfogalmazott vádak igaznak bizonyultak. A lap információ szerint Magyar Úszó Szövetség gyanúját egy jogerős bírósági ítélet erősítette meg, amit a kihallgatott személyek vallomása alapozott meg. Eszerint Szilágyi Liliána állításai valóban igazak voltak és Szilágyi Zoltán tényleg agresszív viselkedést tanúsított lánya felé.

Kiderült, hogy Szilágyi Liliána 2016-ban pszichológusának már beszámolt a bántalmazásokról, ráadásul volt olyan sportoló, aki a meghallgatások ideje alatt sírva igazolta Liliána vádjait. A szexuális bántalmazás vádja kapcsán ugyanakkor nem foglalt állást a bizottság.

A vádakat egyébként Szilágyi Zoltán és kisebbik lánya, Gerda tagadja.

A bizottság nyomozása után az elnökség Szilágyi Zoltánt nemkívánatos személynek nyilvánították a MÚSZ rendezvényein. Az elnökség ezek mellett hangsúlyozta, hogy elítéli, sportemberhez méltatlannak tartja a magatartását.





Ezeket olvastad már?
Bolti eladóból lett a világ leghíresebb asszonya – Victoria Beckham 50 éves

Bolti eladóból lett a világ leghíresebb asszonya – Victoria Beckham 50 éves

„Dőlt belőle a vér…” – Balesetet szenvedett a Zsákbamacska forgatásán Kárpáti Rebeka

„Dőlt belőle a vér…” – Balesetet szenvedett a Zsákbamacska forgatásán Kárpáti Rebeka

Durván beszóltak a szexi énekesnőnek – Úgy vágott vissza, hogy tanítani kellene!

Durván beszóltak a szexi énekesnőnek – Úgy vágott vissza, hogy tanítani kellene!

Micsoda? Csaló napot tartott Dwayne Johnson: ezt nézd, mit tolt be!

Micsoda? Csaló napot tartott Dwayne Johnson: ezt nézd, mit tolt be!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás