RETRO RÁDIÓ

Dobó Kata ebben a bombázó szerelésben nosztalgiázott – Fotó!





A színésznő még az ikonikus Astoria Hotelhez is elutazott, hogy ott vehesse fel a zöld koktélruháját, ahol abban a nézők elsőnek megismerték.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.27.
kortalan szépség

Még belegondolni is elképesztő, de az egyik legismertebb magyar film A miniszter félrelép 1997-ben került a mozikba, 25 évvel ezelőtt. Az alkotás ráadásul a 90-es évek legnézettebb magyar filmje volt, több mint 600 ezren váltottak rá akkor jegyet. Ennek a produkciónak köszönhette karrierje beindulását az azóta kétszeres filmrendező és rengeteg film főszereplője Dobó Kata is.

Dobó Kata 25 évvel ezelőtt érte el az áttörését a filmiparban Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Azok számára, akik még nem látták a filmet, először is azt ajánljuk, hogy azonnal tekintsék meg, mert a magyar vígjátékok egyik örök klasszikusa, a többieknek pedig azt, hogy tekintsék meg, hogy hogyan áll 25 év távlatában Dobó Katán a filmben megismert zöld koktélruha a Hotel Astoria ajtajában.

A színésznő azóta több filmben is emlékezeteset alakított, elég csak akár a Szabadság, szerelem című sikerfilmre gondolni. Idén pedig már a második általa rendezett alkotás került a mozikba, az El a kezekkel a papámtól! című filmmel.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás