RETRO RÁDIÓ

Détár Enikő: Nincsenek komoly elvárásaim a gyerekeimmel szemben





Saját bevallása szerint nem tartozik a szigorú anyukák közé Détár Enikő, most elárulta, miért.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.10.
gyereknevelés

Détár Enikő: A szabadságvágyam határtalan

Détár Enikő lendületes, vagány és ahogy ránézésre is tűnik, igazán laza édesanya. Volt férjétől, Rékasi Károlytól két szép gyermeke született, a jelenlegi párjának is van 2 gyermeke, így bőven kijut a színésznőnek az anyaszerepből. Sajátjai már felnőttek, tudatosan alakítják az életüket, de Enci a Ripost7-nek elárulta, soha nem irányította őket.

Hatalmas Détár Enikő szabadságvágya (Fotó: DT)

„Soha nem voltam szigorú, hiszen az én szabadságvágyam is határtalan. Azt szoktam mondani a mi kis mozaikcsaládunkban élő gyerekeknek, hogy érezzék jól magukat az életben. Érezzék jól magukat, de úgy, hogy azzal ne ártsanak se maguknak, se másoknak. Nincsenek komoly elvárásaim a gyerekeimmel szemben, csak azt akartam, hogy megtalálják a saját útjukat” – mondta a színésznő, aki azt sem bánja, hogy a gyerekek nem követték a pályán.

A gyerekek is tehetségesek

„A lányom nagyon jól táncol és énekel, mégis közgazdász lett belőle. A fiamnak verseskötete jelent meg, szerintem nagyon tehetséges, de hogy milyen utat választ, az a saját döntése” – jelentette ki a művésznő.

Ha szeretnéd a teljes interjút elolvasni, megtalálod a kedden megjelenő Ripost7-ben!





Ezeket olvastad már?
Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Gyászol Azahriah

Gyászol Azahriah

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás