RETRO RÁDIÓ

Demjén Ferenc megfiatalodott, tele van élettel és tervekkel az oltás után - Videó!





Már a 75 éves jubileumi koncertjeit tervezi a legendás énekes, akit csütörtökön oltottak be.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.05.
új világ

A legendás énekes megkapta a Covid elleni első védőoltását, és végre fellélegezhetett. Ismét energikus, reményekkel teli, lovagolni akar, és persze zenélni mindhalálig. Gőzerővel készül a Demjén 75 jubileumi koncertsorozatra.

Demjén Ferenc feleségével, Rebeccával kézen fogva érkezett a Szigetvári Városi Kórház elé csütörtök reggel, hogy megkapja a koronavírus elleni első védőoltását, ami meg sem kottyant neki. A zenész által oly régóta várt napon a Bors is jelen volt.

„Nagyon vártam már ezt a napot”

Demjén Ferenc és Rebecca távozóban az ügyeletről

Nagyon vártam már ezt a napot, meg sem éreztem a szúrást. Bevallom, az otthon, ma­gam által beadott inzulininjekcióimat sokkal jobban érzem, na az kellemetlen. Ez ahhoz képest semmi sem volt, nagyon megkönnyebbültem” – mondta lapunknak a zenész, aki boldog, hogy megkapta az ol­tást, és szeretne másokat is erre bátorítani. Rózsi ugyanis május 15-re kitűzte az évben az első, margitszigeti koncertjének dátumát, és szeretné, ha ott már hömpölygő tömeg előtt énekelhetne.

Mindenkit szeretnék arra buzdítani, hogy minél előbb ol­tassa be magát, ugyanis ez az egyetlen lehetőségünk, hogy újrainduljon az életünk. Látjuk, hogy aki még nincs beoltva és megkapja a vírust, mennyire súlyos dolgokon megy át, senki ne akarja ezt magának, és másnak se! Nem beszélve arról, hogy nagy valószínűséggel a koncertekre is csak oltási igazolással lehet majd bejutni!”

A lap a zenészlegendát a kényszerpihenőről és a mindennapjairól is faggatta. Színpad nélkül ugyanis számára is 180 fokot fordult az élet…

Demjén Ferenc és a nagy pillanat (Fotó: TV2)

„Hiányoznak a barátok”

„Szerencsénk van, mert itt nem messze Szigetvártól van egy szép birtokunk, és a járvány kezdetekor a fővárosból leköltöztünk ide. Itt egy paradicsomban vagyunk rengeteg fával, állattal, s persze feladat is akad számunkra bőven a nejemmel, ugyanis nem egyszerű mindezt rendben tartani. Ha tehetem, kora délutánig szoktam aludni, mert éjszakai bagoly vagyok, és sokáig tévézek, híreket böngészek vagy zenélek” – mesélte Rózsi, aki úgy érzi, az elmúlt évtizedek fáradalmait is kipihente már az elmúlt évben, s már hiányolja a barátait is.

„Mi nagyon jól elvagyunk a nejemmel, Rebeccával kettecskén, de azért már jó lenne összeülni a kollégákkal, barátokkal is és egy jót beszélgetni, nem csak folyton telefonálni. Hiányoznak az önfeledt pillanatok, ugyanis én még egyáltalán nem érzem öregnek és fáradtnak magam. S ameddig a közönség tapsol, s ameddig én a színpadon jól érzem magam, nem fáj semmim, addig énekelni fogok! De ha először megérzem, hogy nem kellek vagy már nevetséges öreg vagyok, akkor lassítok” – morfondírozott az énekes, aki nem tűzött ki maga elé évszámot, most úgy érzi, még jó pár év zenélés benne van a pakliban.

Optimizmusa pedig nem csoda, hiszen egy váll- és egy csípőműtétből is sikeresen felépült az elmúlt években.

„Már teljesen jól vagyok. Fémimplantátum van a karomban és a csípőmben is, de már nagyon jól működöm. S ha most még kell is egy kis idő, a terveim közt van még két lovat venni a közeljövőben, és a későbbiekben lóhátra ülni” – tette hozzá Rózsi, aki addig is türelemmel várja az április eleji, második oltását.





Ezeket olvastad már?
„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás