RETRO RÁDIÓ

Demjén Ferenc: Mélyen megrázott a barátaim távozása, és rengeteget gondolok rájuk





Az ország Rózsija megtörte a csendet, exkluzív interjút adott a Borsnak. Az énekeslegenda jól van, és arról beszélt: várja, hogy újra színpadra lépjen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.04.
nagy visszatérés

Visszatérése óriási sikert hozott 2019-ben, a Papp László Budapest Sportarénában. A hatalmas csarnokban egy gombostűt nem lehetett leejteni, óriási üdvrivalgás fogadta Rózsit. Tavaly a járvány berobbanása előtt adott két koncerteket, valamint nyáron néhány szabadtéri koncerten, köztük a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett közönsége elé. Amint lehetőség lesz rá, újra koncertezni fog, ami az idén a születésnapja okán a 75-ös szám körül forog majd. Ez az év végén az Arénában csúcsosodik ki.

Több mint egy éve volt ez az arénás koncert, s bár én nagyon jól elvagyok idehaza a birtokon, azért egy jó koncert már hiányzik. De addig is zenélek, sorra születnek az új dalok, és türelmesen kivárom az időt, amikor újra lehetőség lesz a fellépésekre – kezdte a Borsnak Rózsi, aki elárulta, teljesen elszigetelten él dióspusztai birtokán, hogy a vírust elkerülje. Bevásárolni is csupán egy héten egyszer járnak, nemigen lépnek ki a tízhektáros farmról, ahol az ősfák, a halastó, s a megannyi állat közelsége igazi idillt biztosít számukra. Nem véletlen, hogy a két évvel ezelőtti csípőműtétje utáni rehabilitációját is otthon töltötte az énekes, amiből – a Borsnak elárulta – mára teljesen felépült, pedig járni is újra kellett tanulnia.

Már el is felejtettem, hogy volt egy ilyen műtétem. Nagyon jól vagyok, mondhatni újra a régi. Csak a vakcinát várom és azt, hogy mindenki, így én is be legyek oltva, és visszatérjen az élet a régi kerékvágásba. Addig pedig sokat sétálok, zenélek, olvasok. Naprakész vagyok mindenből, legyen szó az országról, zenéről, bármiről. S persze a szomorú dolgok, tragédiák híre is utolért – komorodott el a hangja az énekesnek, utalva szeretett pályatársai, Bergendy István, Balázs Fecó, Mihály Tamás és Benkő László halálára.

Sajnos nem lehettem ott a temetésükön, a vírus óta egyáltalán nem utazunk fel a fővárosba. Odafönn elkerülhetetlen lenne egy-egy kézfogás, ölelés. Mélyen megrázott a barátaim távozása, és rengeteget gondolok rájuk. Évtizedek kötöttek minket össze, s a haláluk jó ideig feldolgozhatatlan még…

Bár a zenészt lesújtották a történtek, igyekszik pozitívan látni a jövőt. A Borsnak azt is el­mondta, milyen tervei vannak.

Sok mindent elértem, de egy nagy vágyam van, hogy ne legyen áskálódás, csatározás, s valami hasonló, szabad élet és alkotási időszak következhessen még az elkövetkezendő évtizedekben. Azt hiszem, ezt a fajta szabadságot, boldogságot és jólétet szeretném még megélni.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás