RETRO RÁDIÓ

Rengeteg kérdőjelet hagy maga után Curtis hirtelen visszavonulása





Több példa is volt már arra, hogy Curtis egyik pillanatról a másikra lemondott egy koncertet magánéleti okokra hivatkozva, vagy nemes egyszerűséggel úgy tűnt el, mintha csak a föld nyelte volna el.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.12.
rejtélyes eltűnés

A rapper most visszamondta az összes fellépését, s ezzel sokkolta az embereket, valamint a barátait is. Senki sem tudta, hogy mi történt a rapperrel, akinek pedig bármilyen információja volt, mélyen hallgatott. Mivel hallgatásba burkolózott, ezért sokan aggódtak miatta. A Bors olyan információkhoz jutott Curtis egyik barátjától, ami más megvilágításba helyezi a történteket és mindenre magyarázatot ad.

Hogy mi történt pontosan, az a szerdán megjelenő Borsból kiderül.





Ezeket olvastad már?
„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás