RETRO RÁDIÓ

Kulcsár Edina és Csuti újra együtt ünnepli a húsvétot – Fotó!





Kulcsár Edina és Szabó András Csuti januárban jelentették be, hogy elválnak. Most azonban úgy tűnik, együtt ünnepelnek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.17.
Szent a béke?

Mi mindenre jó egy ünnep, ha komolyan gondolják! Kulcsár Edina és Szabó András Csuti mindent megtesznek a gyerekeikért, ezt eddig is tudtuk, mert a szakítás közbeni csatazaj alatt is mindketten hangoztatták. Most azonban húsvétkor eljött a tűzszünet ideje is. Az egykori pár, úgy tűnik, félretette a vélt vagy valós sérelmeket. Csuti vasárnap egykori otthonának kertjéből posztolt – szúrta ki a Bors.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

András Szabó (@csut.i) által megosztott bejegyzés

Egy Instagramra feltöltött fotón egy fanyuszival pózol, és jól látható, hogy az Edinával közös házuk kertjében van. Az üzletember 24 óráig látható napi sztorijából kiderül, hogy a hatalmas kertben szétszórtak mindenféle édességet, amit majd a gyerekeknek kell megkeresni és összeszedni. Csuti szerint ma már nem is esznek mást. „Megérkezett a nyusziiiiiii Hollandiából!” – írta a férfi a kép alá. Ezek szerint Edina és Csuti gyerekeik kedvéért elásták a csatabárdot, és együtt ünnepel a család.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás