RETRO RÁDIÓ

„A temetésre sem megyek el” - Pásztor Erzsi ezért nem lesz jelen Csűrös Karola búcsúztatásán





Ha minden igaz, a következő napokban helyezik végső nyugalomra Csűrös Karolát, de egykori legjobb barátnője nem tud részt venni a temetésen.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.01.
gyász

Csűrös Karola temetésére december 7-én kerül sor, ahol egykori barátnője, Pásztor Erzsi mondott volna beszédet. A színésznő azonban nem vállalta a lelkileg nagyon megterhelő feladatot.

Ahogy arról korábban a Metropol is beszámolt, a Madách Színház még november 24-én a Facebook-oldalán jelentette be a szörnyű hírt, miszerint elhunyt Csűrös Karola. A színház saját halottjaként gyászolja az egykori színésznőjét, emiatt is kérték fel Csűrös Karola legjobb barátnőjét, Pásztor Erzsit, hogy beszéljen a búcsúztatón.

 

Pásztor Erzsi nem szeretne beszédet mondani

A Jászai Mari-díjas színésznő azonban nem csak a beszédét fogja kihagyni, mivel nagy valószínűséggel még a búcsúztatón sem vesz majd részt - számolt be a Blikk a színésznő megdöbbentő vallomásáról.

„Bár felkértek a beszédre, nem vállalom. Egy mondatot sem tudnék sírás nélkül elmondani, annyira magam alatt vagyok” – válaszolta a lap kérdéseire Pásztor Erzsi, aki a beszélgetés közben a folyamatosan a könnyeivel küszködött.

„Én még élni, látni, örülni akarok, nem egy sír fölött sírni” (Fotó: Metropol/Markovics Gábor)

„Úgy döntöttem, hogy a temetésre sem megyek el. Elegem van abból, hogy egymás után halnak meg a barátaim, a szeretteim, már mindenkit én búcsúztatok. Egyszerűen nem megy... Én még élni akarok, és nem könnyű lelkileg megbirkózni azzal, ha ennyi temetésre kell járnia az embernek, és állandóan szembesül a halállal. 85 éves vagyok, és bár tudom, hogy nekem is kevesebb van előre, mint ami mögöttem van, én még élni, látni, örülni akarok, nem egy sír fölött sírni. Azt tudom, hogy a férje, Horváth Ádám mellé temetik Karolát, én pedig majd később kimegyek a sírhoz és elbúcsúzom tőle. Nem akarok ott lenni, amikor leengedik a koporsót, ráadásul a vírus miatt tömegbe sem merek menni, így lesz a legjobb” - tette hozzá.

Ahogy az korábban megírtuk, Pásztor Erzsi szerint a barátnője, Csűrös Karola a férje halála után már nem volt a régi. Horváth Ádám, a legendás Szomszédok telenovella atyja hosszú, méltósággal viselt betegség után hunyt el, amit az özvegye nagyon nehezen viselt.

Az utolsó találkozásuk

„Máig nehéz szívvel gondolok vissza az utolsó találkozásunkra. A születésnapján látogattuk meg, és kedvetlen volt, kereste a szavakat, mondjuk ki, depressziós volt. Napokig bántott, hogy ilyen állapotban látom, és nem is lehetett vele arról beszélni, min megy keresztül. A kanapéra odatette Ádám összes fotóját, azokat nézegette egész nap, de a ruhái is ugyanúgy voltak, mint amikor még élt. Szóvá is tettem, hogy nem lesz ez így jó, de megsértődött” – mesélte Pásztor Erzsi, aki ezek után mesélt egy keveset a barátnője hagyatékáról.

„Rengeteg régi fotó és forgatókönyv volt náluk otthon. Korábban még arra gondoltam, elkérek párat a Szomszédok idejéből, de miután beszéltem a lányommal, Henivel, rávilágított, hogy nem élhetek a múltban, ezek a tárgyak pedig csak visszarántanának oda. Így az ereklyék sorsáról a család dönt, lehet, hogy valamelyik múzeumba kerülnek.”

 





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás