RETRO RÁDIÓ

Csúnya balhé, Curtis dulakodott az ellenfél játékosával a pályán





A rappert kiállították meccs közben, mert az egyik csapattársát védelmezte, de a segítségnek majdnem hatalmas bunyó lett a vége.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.20.
mérkőzés

Az Issimo budapesti Futsal Klub és az Újpest Futsal Klub mérkőzésen szabadultak el az indulatok, miután Curtis közbelépése nem éppen a legjobban alakult. Ismét bajba kerülhet az énekes?

A mérkőzésen fej fej mellett haladt a két csapat, nyilván mindketten győzni akartunk. Aztán egy összecsapás után az egyik fiatal csapattársunkat a tettlegesség határát súrolva megfenyegették, Curtis pedig azonnal a védelmére kelt. Dulakodni kezdtek, de sikerült őket szétválasztanom! Mindkét játékos piros lapot kapott, hozzáteszem, teljesen jogosan! Attila kiállt társa mellett! – mesélte a Blikknek Óvádi László az Újpest Futsal Klub alelnöke.

„A mérkőzésen egyébként 4 gólpasszt adó Curtis a meccs végén kezet adott az ellenfélének, így szó sincs haragról egyik fel részéről sem. Mindkét csapatnak fontos volt a három pont, ennek megfelelő volt a hangulat is.” – tette hozzá Óvádi, aki egyben játékos is.

A lap megkereste Curtist, hogy mi az ő álláspontja a történtekről.

Nekünk az egyik sorunk csak fiatal játékosokból áll, ők mind tizenéves fiatalok. Az ellenfél csapatból pedig egy idősebb csávó elkezdte rángatni a csapattársamat, én meg odamentem és megvédtem a kisfiút, ennyi történt!„ - kezdte a rapper.

Nem ütöttem meg senkit, csak arrébb löktem és kicsit megrángattam az ellenfél játékosát, hogy tudja hol a helye! De tényleg, ezek tizen- öt-hat-hét éves gyerekek és odajön egy idősebb csávó, aki elkezdi rángatni, meg ütögetni a kisfiút?! Hogy képzeli ezt?! Egyszerűen nem hagyhattam!„ - mesélte Attila.





Ezeket olvastad már?
Ez a dolog az, ami megkeseríti Tatár Csilla életét

Ez a dolog az, ami megkeseríti Tatár Csilla életét

Megszólalt a legendás magyar műsorvezető, megvan a véleménye Bíró Adáról

Megszólalt a legendás magyar műsorvezető, megvan a véleménye Bíró Adáról

Nem kertelt a Házasság első látásra szereplője: hatalmasat csalódott és kitálalt a másikról

Nem kertelt a Házasság első látásra szereplője: hatalmasat csalódott és kitálalt a másikról

Debreczeni Zitát eltiltották a munkától

Debreczeni Zitát eltiltották a munkától

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás