RETRO RÁDIÓ

Drew Barrymore kitálalt, ezért volt óriási balhé a Charlie angyalai forgatásán





Drew Barrymore bevédte barátnőjét, Lucy Liut, és elárulta, mi is történt a színésznő és Bill Murrey között valójában a forgatás alatt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.07.
Őszinte vallomás

Drew Barrymore teljes támogatásáról biztosította barátnőjét, miután Lucy Liu nem rég elárulta a Los Angeles Times-nak, hogy a 2000-s évek egyik legismertebb filmjének a forgatása közben összevesztek – számolt be a BuzzFeed.

„El kell, hogy áruljam, hogy amikor Lucy elmondta, hogy mi történt Bill Murrayvel, akkor én készítettem egy egész videót, amiben alátámasztom a történetét. El is küldtem neki, de azt mondta, hogy nincs rá szüksége” – kezdte el a sztorit Drew, majd elmesélte, hogy mi történt a kulisszák mögött.

„Na jó, elmondom, hogy mi történt valójában, csak hogy értsétek: a humoristák néha nagyon be tudnak fordulni, és egyik nap elég rossz hangulatban jött be dolgozni” – mondta a Charlie angyalai vörös ügynöke – „tudnotok kell, hogy Lucy kiállt magáért és egy tök jó dolog volt, ami ebből a szerencsétlen helyzetből végül kikerekedett.„

„Konkrétan azt mondta, nem tűri el ezt a viselkedést, és mi mind támogattuk őt ebben, majd amikor mindenki lenyugodott, minden úgy ment tovább, mintha semmi nem történt volna” – folytatta Drew, aki hangsúlyozta, hogy ez volt az első, hogy valakivel úgy beszélt Bill, mint akkor Lucyvel.

Lucy kiállt az igazáért

Drew azután hozta fel az esetet, miután nemrégiben Lucy őszintén vallott arról, hogy Bill ráförmedt. Elmondása szerint egy jelenetet forgattak éppen, ami valamiért átdolgozásra került, s ez a férfinek nagyon nem tetszett.

„Megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan volt, ahogy beszélt, és nem fogok csak úgy ülni, és elvenni. Szóval igen, kiálltam magamért, és nem bánom” – emlékezett Lucy.





Ezeket olvastad már?
„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás