RETRO RÁDIÓ

Négy évvel elsöprő sikerű koncertje után újra a Budapest Park színpadán Billy Idol!





A ‘80-as évek egyik legmeghatározóbb punk-rock bálványa jelenleg is aktív: nemrég négyszámos EP-vel (The Roadside) lepte meg rajongóit. (X)



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.04.
koncert

William Michael Albert Broad – azaz ahogy mindannyian ismerjük, Billy Idol – a ’70-es években ragadott először hangszert, első komolyabb zenekarában pedig Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt. Később a Generation X nevű formáció élén találkozhatott vele a közönség, majd a banda ’81-es feloszlása után New Yorkba költözött, és szólókarrierbe kezdett. Viszonylag hamar fejest ugrott a dolgokba, és még ugyanebben az évben megjelent első EP-je Don’t Stop címmel, amin még két Generation X track is szerepelt, amiből az egyik az azóta ikonikussá vált és rengeteg feldolgozásban hallható Dancing With Myself volt.

Elképesztően termékeny korszakát élte ekkor Billy Idol, hiszen ’82-ben megjelent első szólólemeze is (rajta többek közt a White Wedding című klasszikussal), ami több országban arany- és platinaminősítést ért el, egy évvel később pedig érkezett is a folytatás, a Rebel Yell, ami már a Billboard 200-as listájának hatodik helyéig jutott. Ezt a kilencvenes és kétezres években további hat album követte, de nincs megállás: a napokban jelent meg The Roadside című négyszámos, vadonatúj EP-je Butch Walker (Green Day, Weezer) produceri vezényletével, amit a pandémia alatt írt, és amin többek közt híres, majdnem végzetes kimenetelű, két évtizeddel ezelőtti motorbalesetét is feldolgozza.

2018-as elsöprő sikerű, Budapest Parkos koncertje után tehát 2022. június 29-én újra hazánkban köszönthetjük a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb punkrock bálványát, Billy Idolt!

A jegyértékesítés október 8-án indul! (X)





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás