RETRO RÁDIÓ

Totális káosz Curtis bejelentése után, a rajongók felháborodottan kérik a válaszokat





Két napja nem tudja a közönség, hogy megtartják a beígért Majka- és Curtis-koncerteket, vagy sem, illetve hogy ki adja vissza a jegyek árát, ha elmaradnak. Az ügyben senki sem ad hivatalos tájékoztatást, így érthető a rajongók felháborodása.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.14.
botrány

Ha egyetlen szóval kellene összefoglalni, hogy mi történt Curtis keddi visszavonulása után, akkor az a káosz lenne. A rapper az Instagram-oldalán osztotta meg a szomorú hírt: testileg és lelkileg kimerült, ezért az idei évre szervezett bulijait lemondja, és visszavonul a nyilvánosság elől. A bejelentés váratlanul érte Curtis barátait, zenész ismerőseit, a koncertszervezőket és a rajongóit is, akik szerda délelőtt még mindenféle gond nélkül tudtak jegyet venni a budapesti, Erkel Színházba meghirdetett Majka&Curtis Swing turnéra.

A Bors munkatársai megpróbáltak utánajárni, hogy pontosan mi történhetett Curtisszel, de egy nappal a bejelentés után még mindig nem lehetett kibogozni a történteket.

Ezen az sem segített, hogy Majka kedden azt állította, hogy már jelezték Curtisszel közös turnéjuk elmaradását:

Nekünk áprilisig nem lesz Curtisszel közös koncertünk – mondta Majka, majd hozzátette: lemondani nem kellett semmit. – A hatállomásos Majka&Curtis Swing turné ugyan a Facebookon még szerepel, de azt már korábban lemondtuk. Mivel jelenleg fogalmunk sincs, miként alakul a járvány, nem mertük vállalni a kockázatot – magyarázta Majoros.

Aki azonban nem figyeli Majka nyilatkozatait, továbbra is abban a hitben lehet, hogy megtartják a koncerteket, hiszen azok Facebook-eseményein és az internetes jegyárusító helyeken semmilyen hivatalos tájékoztatás sem jelent meg a lemondásról. Sőt, jegyvásárlásra is volt lehetőség.

A zavaros kommunikáció a rajongók körében is indulatokat gerjesztett.

„Amennyiben lemondták, erről a közönség miért nem tud? A szervezőknek ideje lenne tájékoztatni minket” – írta dühösen az egyik csalódott rajongó az Erkel színházas bulira létrehozott Facebook-oldalon.

„Szórakoznak velünk? Ha már régebben lemondták, miért lehet ebben a pillanatban is jegyet venni?” – háborodott fel egy másik néző, aki nincs egyedül azzal, hogy feldühítette magát. Mások ezt írják:

  • A szervezők jól eltűntek, gratulálok!
  • Ha most is elmarad, visszakérjük a pénzt!” „Ott van a jegyemen, hogy nem áll módjukban visszaadni a pénzt. Engem is érdekelne, hogy mi van a 10.30-ai koncerttel, meg arra is, ha elmarad, akkor a ***.hu-n miért engedélyezték a vásárlást?
  • Kérdések tömkelege, a válaszokra azonban úgy tűnik, még várni kell.

    A Bors munkatársa kedden beszélt a Győri Audi Aréna képviselőjével, aki csak annyit tudott mondani, hogy ők aznap még tudtak eladni jegyeket, vagyis akkor még őket nem értesítették változásról, szerdán viszont azt észlelték, hogy a ***.hu oldalon a náluk szervezett bulira már nem lehet belépőt vásárolni. Pécsett is hasonló a helyzet.

    Hozzánk a mai napig nem jött hivatalos lemondása a koncertnek – nyilatkozta a Borsnak Bernáth Miklós, a pécsi helyszínt biztosító a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese.

    Curtis fellépésszervezője elhárította a lap megkeresését, Majka menedzsere pedig elérhetetlennek bizonyult.

    Nem kérdés, hogy Curtisnek volt mitől elfáradnia ebben az évben. Sokat dolgozott, a testvére gyilkossági ügy miatt börtönben ül, az édesanyja egészségi állapota pedig megromlott. Úgy tűnik, összecsaptak a hullámok a feje fölött, egy előadó azonban – legyen bármilyen nehéz az élete – felelősséggel tartozik a rajongói felé.

    „Időben szóltunk”

    A Bors elérte Majkát, aki megerősítette a lemondást. – A koncertek lemondása és Curtis visszavonulása között nincs összefüggés. Időben szóltunk arról minden helyszínnek, hogy a turnét lemondtuk – állította a zenész. – A tárgyalások már folynak arról, hogy az őszre meghirdetett időpontokat tavaszra tesszük át. Ha megvannak az új időpontok, azt kommunikálni fogjuk – tette hozzá Majka.

     





    Ezeket olvastad már?
    Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

    Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

    Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

    Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

    Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

    Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

    Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

    Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás