RETRO RÁDIÓ

Bemutatkozik A Dal 2021 első tíz versenyzője!





Az ország dalválasztó show-ját idén immár tizedik alkalommal rendezik meg a Duna Televízió műsorán.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.01.30.
harc

Galda Levente: Eredő

A magyarországi szlovák felmenőkkel rendelkező énekes nagyon fontosnak tartja a hagyományőrzést és a kisebbségi tradíciók fenntartását. A zene gyermekkora óta élete része, hiszen már három éves korában énekelt és néptáncolt, operaénekesnek tanult és színészként végzett. Ez lesz élete első megmérettetése, amit a popzene világában tesz.

Fotó: MTVA

Hajdu Erik: Szürke madár

Az énekes 2020 szeptemberében írta a dalát, azon a napon, amikor a magánéletében komoly változás állt be párkapcsolati téren. Erik szerint a pandémiás helyzet miatt a dala különösen aktuális, az elengedésről, az érzések megéléséről szól, és arról, hogy idővel minden rossz helyzet jobbá válik.

Fotó: MTVA

Mudfield: Nincsen szerencsém

Az öttagú zenekar 2016-ban, Szeghalmon alakult meg, klasszikus rock-metal zenét játszanak. A fiúk – saját bevallásuk szerint – egyszerű dalokat játszanak, és már azt is győzelemként értékelik, hogy bejutottak a legjobb negyven dal közé. Az elmúlt években rengeteget küzdöttek, a zenéjükkel erőt szeretnének adni az embereknek.

Fotó: MTVA

Nagy Adri: Hol voltál?

Az énekesnőt nem kell bemutatni senkinek: zenészként, színésznőként és műsorvezetőként is bizonyított az elmúlt években. Adri maga írta a versenydalát, ami az elengedésről szól, és saját, korábbi párkapcsolati tapasztalatain is alapul. Az énekesnő számára igazi ajándék, hogy a nehéz tavalyi év után színpadra állhat A Dal 2021-ben.

Fotó: MTVA

Name Project: Altass el!

A triumvirátus álma teljesült azzal, hogy szélesebb közönség előtt is bemutatkozhatnak. Daluk lényegi mondanivalója egy szerelmi vallomás, ami a másik tiszteletéről szól. Az együttes számára nem idegen a színpadi lét, korábban már Charlie-val is színpadra léptek az Annyi minden történt című dallal.

Fotó: MTVA

Siklósi Balázs: Csak egy IGEN

A népszerű énekes egy lélekemelő dallal nyerte el a szakmai zsűri bizalmát, ami a vészterhes múlt évre reflektálva íródott. A dalhoz készült videoklipben ráadásul az Aranyélet című sorozat főszereplő házaspárját alakító Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs szerepelnek, színészi játékukkal megható aláfestést adva a produkciónak.

Fotó: MTVA

Sőti Barbi: Érezz idebenn

Az énekesnő régóta próbál érvényesülni a zenei pályán, de úgy érzi, A Dal 2021 hozza el számára az igazi áttörést. Bízik benne, hogy az évtizedek óta befektetett munkája most megtérül majd.

Fotó: MTVA

Szőke Niki: Új esély

A montreux-i versenygyőztes, Junior Prima Díjas jazzénekesnő énekesnő dala tavaly tavasszal, az első karantén ideje alatt született. Reméli, hogy produkciójával erőt adhat az embereknek, akik meglátják majd a fényt az alagút végén.

Fotó: MTVA

Tortuga: Törnek az ablakok

A nyíregyházi, négytagú rockzenekar nem először áll A Dal színpadára. Dallamos rock and rollt játszanak, munkásságukra a Sex Pistols és az ABBA is hatott. Tavaly megnyerték az év felfedezettje díjat a műsorban, valamint a Petőfi Zenei Díjat is.

Fotó: MTVA

Veréb Tomi: Miénk volt a világ

A színészként és énekesként is fényes karriert befutott előadó felemelőnek érzi, hogy egy ilyen rangos megmérettetésben bekerült a legjobb negyven közé. A dalának szövegét és zenéjét is ő írta, a produkciójával azt szeretné üzenni, hogy a jelenlegi helyzet ellenére is visszakaphatjuk egyszer a régi életünket.

Fotó: MTVA

 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás