RETRO RÁDIÓ

Bea asszony összeomlott, ez áll a háttérben





Gáspár Beának és kisebbik lányának Virágnak, egy évvel ezelőtt volt egy autóbalesete, amiben ugyan nem sérültek meg, de lelkileg azóta sem jöttek helyre.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.25.
trauma

A baleset körül továbbra sem csitulnak az indulatok, még mindig nem ért véget a per, sőt a bíróság nem csak a szabálytalan sofőrt büntette meg, hanem Gáspár Beát is. Bea asszony nem érti, hogy ő miért kapott pénzbüntetést. Elmondása szerint, a karambol olyan traumát okozott Beában és Virágban, amit a mai napig nem tudtak feldolgozni. Kisebbik lánya még a jogosítványt sem tudja megcsinálni, retteg volán mögé ülni.

Egy évvel ezelőttig nem voltak alvásproblémáim, de a baleset óta nem merek elaludni, mert álmomban látom, ahogy az az autó szembe jön velem és...” kezdte a Ripostnak Gáspár Győző felesége.

Virág ott ült velem az autóban és ő sem képes elfelejteni az átélteket. Nem sokkal a baleset után kezdte a KRESZ tanulását, de eddig nem sikerült levizsgáznia. Amikor rákérdeztem, miért nem megy ez neki, közölte, hogy retteg attól, hogy a volánhoz kell ülnie, ezért bukik meg folyton. Régen minden vágy a volt, hogy jogosítványa legyen, de ma már fél autóba ülni” - fakadt ki Gáspár Bea, aki ezért is szeretné, ha kúria is tárgyalná az ügyet, és a vétkes sofőrt elmarasztalnák.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás