RETRO RÁDIÓ

Balázs Klári nem szépíti: ezt gondolja a plasztikázásról





Az énekesnő úgy látja, sok fiatal átesett a ló túloldalára, és már huszonévesen a plasztikai beavatkozások felé fordul. Szerinte ennek a trendnek köszönhető, hogy sok fiatal hölgy teljesen egyforma megjelenésűnek látszik első ránézésre. 



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.19.
Beavatkozás

Évtizedek óta a színpad és a reflektorfény vonzásában éli az életét Balázs Klári, aki mindig kínosan ügyel a megjelenésére. Az énekesnő azt vallja, hogy egy előadónak igenis figyelni kell arra, hogy mikor, hogyan jelenik meg. Ebben a témában ő kifejezetten kritikus, hiszen kozmetikus, sminkes és maszkmester végzettségének köszönhetően igazán kifinomult a szépérzéke.

„A Forró éjszakák című albumunkhoz készült fotókon minden ruha, amiben látható vagyok a saját tervezésem és készítésem volt. Amerikából hoztam hozzá az anyagokat, és mivel akkor még nem volt sminkes, stylist és egy egész csapat a megjelenésre, mindent magam alakítottam. Ezen a téren különösen jól jött a kozmetikus-sminkes-maszkmesteri tapasztalatom. A mai napig így vagyok ezzel, leginkább magamra hagyatkozom – és persze Gyuri véleményére is adok –, ha a megjelenésemről van szó” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Balázs Klári, aki a mai fiatalok egy jelentős részénél egészen más utat lát.

„A modernkori szépészet jó dolog, ha egészségesen használják. Sajnos nem ezt látom. Egészen fiatal, 20-25 éves lányok ugyanúgy néznek ki. Nagy cicit plasztikáztatnak maguknak, leszívatják a zsírt a hasukról, szoláriumoznak. Ennek köszönhető, hogy egy jelentős részük teljesen uniformizált, egyformán néz ki” – tette hozzá az énekesnő, akit rendszeresen kritizál egy-egy troll a kommentekben. „Néha megkapom a fotóim alatt, hogy mi történt a ráncaimmal, biztos plasztikáztattam. Ugyanez alatt a fotó alatt egy másik kommentelő pont amiatt ír, hogy jó lenne valamit kezdeni a ráncaimmal, mert már eléggé látszanak. Nem fogok, ezek az én ráncaim, ilyenek, az enyémek, így marad. Ez is hozzám tartozik, bármilyen kritikát kapok, nem fogok elszaladni, szétszabatni-szedetni az arcom. A koromhoz képest szerintem rendben vannak a dolgok” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Balázs Klári.

A beszélgetés itt érhető el!





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás