RETRO RÁDIÓ

„Azt mondom: Úristen!” – drámai bejelentést tett az ország legfelkapottabb zenekara





Marics Peti kénytelen pihentetni eddig szárnyaló karrierjét, mivel a rengeteg fellépés túlzottan igénybe vette szervezetét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.21.
drámai bejelentés

Az elmúlt időszakban a VALMAR együttes több fellépését is lemondta, ennek okáról Marics Peti hétfő este számolt be az Instagramon. Bejegyzésében azt írja, orvosa már a Sztárban Sztár előtt is többhetes pihenőt ajánlott neki, mert már akkor is borzalmas állapotban voltak az énekes hangszálai a sok erőltetéstől. De a hajtás csak folytatódott és Marics elmondása szerint most jutott el odáig, hogy újra meg tudta nézetni hangszálait. A vizsgálaton kiderült, hogy mindkét hangszálon csomó alakult ki, amit romlás esetén műteni is kellhet.

Egyelőre a legjobb megoldás, amit az orvos ajánlott, a szigorú pihentetés. Így muszáj lesz kényszerpihenőre mennünk” – írja Instagram-oldalán a sztár.

Jövő héten még három sajtóeseményen találkozhattok velünk és utána, remélhetőleg július 13-tól a színpadokon is. Reméljük, ez a közel négy hét sokat fog segíteni és minél hamarabb visszatérhetünk hozzátok teljes erőbedobással folytatni” – nyugtatta rajongóit az énekes.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Marics Peti 🐺❤️💛 (@mricch_official) által megosztott bejegyzés





Ezeket olvastad már?
Mire készül Stana Alexandra? Titokzatos bejelentést tett csábos tekintettel

Mire készül Stana Alexandra? Titokzatos bejelentést tett csábos tekintettel

Megfagyott a levegő a Házasság első látásra műsorában: János könnyekben tört ki mindenki előtt

Megfagyott a levegő a Házasság első látásra műsorában: János könnyekben tört ki mindenki előtt

Megható: gálaestet szerveztek a szülinapos Bodrogi Gyula tiszteletére – Galéria

Megható: gálaestet szerveztek a szülinapos Bodrogi Gyula tiszteletére – Galéria

A szakmában ezt nem lehet: igénytelennek tartják a Next Top Model Hungary versenyzőjét a társai

A szakmában ezt nem lehet: igénytelennek tartják a Next Top Model Hungary versenyzőjét a társai

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás