RETRO RÁDIÓ

„Attól izgulok, hogy a szerelmem néz” – Shane Tusup még soha nem volt ennyire lámpalázas





Több ezer ember előtt kellett magyarul megszólalnia az úszóedző Shane Tusupnak, akit Szente Vajk rendező kért fel, hogy egy rövid szerep erejéig lépjen színre a Puskás, a musicalben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.18.
kihívás

Shane boldogan mondott igent a felkérésre, aztán átgondolta, hogy mit is vállalt el. Hiába van hozzászokva ahhoz, hogy egy-egy úszóversenyen tömegek bámulják munka közben, az úszásban, mint mondja, magabiztos, a nyilvános beszéd viszont nem az asztala.

Mint arról a Bors korábban beszámolt, Szente Vajk álmodta színpadra a legismertebb magyar futballista, Puskás Ferenc és minden idők legjobb magyar futballcsapata, az Aranycsapat történetét. Így született meg a Puskás, a musical című előadás. A darabban van egy szerep, az „angol intéző”, akit a rendező ötlete alapján mindig más és más játszik majd.

Puskás Ferenc szerepében Veréb Tamás áll színpadra (képünk bal oldalán - Fotó: Bors)

„Amikor írtuk a darabot, az 1963-as 6:3 öltözői jelenetben benne maradt egy mondat. Bejön egy angol intéző, és elmond egyetlen bővített mondatot” – mondja a Borsnak az előadás előtti próbán Szente Vajk rendező. – „Amikor kész van a darab, akkor kell ezeket a szerepeket megnézni, hogy valóban szükség van rájuk, össze tudjuk vonni egy másik szereppel, vagy ez a szereplő vissza tud-e jönni?” – magyarázta a direktor.

„Egyszer csak felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha ezt a hárommondatos szerepet benne hagynánk ebben a darabban, de mindig más, olyan értékes, általában sporthoz köthető, de olyan köz­életi személyiség játszaná el nekünk, aki egyébként eljön, megtisztel minket a jelenlétével, megnézi az előadást, aztán a darab egy pontján bejön, és elmondja ezt a pár mondatot. És ezt mindig egy másik személy tenné. Így volt az Erkel Színházban például az angol nagykövet úr, és így játszik most Shane is, majd Győrffy Pál június 19-én” – mondta a rendező, majd hozzátette: „Shane számára az lesz a nehéz, hogy rá fogom venni, próbáljon meg angol akcentussal beszélni.”

Az angol szövege mellett egyetlen magyar mondatot is meg kellett tanulnia, ami úgy szól: Sok szerencsét! (Fotó: Bors)

„Attól izgulok, hogy a szerelmem néz”

„Amikor felkértek, boldogan mondtam igent, úgy gondoltam, hogy ez egy szuper élmény lesz”– mondta a Borsnak, Shane Tusup. – „Arra gondoltam, hogy egy pár mondat nem lehet nehéz még akkor sem, ha több ezer ember előtt kell elmondanom. Aztán ahogy közeledett az előadás napja, kezdtem ideges lenni. Nem számít ugyanis, hogy hány ember néz engem, mindegy a tömeg, de van a sok ember között egy, aki itt ül és engem néz, és ez a barátnőm. Na, ettől a gondolattól teljesen ki­készültem. Alig aludtam az előadás előtt pár órát. Őrjítő érzés, hogy attól izgulok, hogy a szerelmem néz, de ez van. Ha elvállaltam, meg kellett ugranom ezt a feladatot is.”

 





Ezeket olvastad már?
Gólyahír: Apa lesz a világ legjóképűbb színésze

Gólyahír: Apa lesz a világ legjóképűbb színésze

Kislányként színésznő akart lenni Nagy Melanie, a nukleáris fegyverkezés szakirányon kötött ki

Kislányként színésznő akart lenni Nagy Melanie, a nukleáris fegyverkezés szakirányon kötött ki

Mire készül Stana Alexandra? Titokzatos bejelentést tett csábos tekintettel

Mire készül Stana Alexandra? Titokzatos bejelentést tett csábos tekintettel

Megfagyott a levegő a Házasság első látásra műsorában: János könnyekben tört ki mindenki előtt

Megfagyott a levegő a Házasság első látásra műsorában: János könnyekben tört ki mindenki előtt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás