RETRO RÁDIÓ

Aranylemez lett Leslie Mandoki albuma!





Alig több mint egy hónapja került a magyarországi polcokra, az eladásoknak köszönhetően máris aranylemez lett Magyarországon a világhírű magyar zenész, Mándoki László és a Mandoki Soulmates albuma.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.30.
dupla lemez

Már a megjelenés hetében az eladási lista élén nyitott, és ma is a második helyen áll a zenei albumok között a nemzetközi sztárok nevével fémjelzett Mandoki Soulmates duplalemeze. Az album a külföldi piacokon is jól szerepelt. Németországban és az Egyesült Államokban az Amazon rock albumlistáján is az első helyen nyitott a dupla lemez, amit Leslie Mandoki maga is pályafutásának legfontosabb és legjobban sikerült művének tart.

Fotó: Metropol

Különös jelentősége van a számomra, kiemelt helyet kap a stúdió falát díszítő aranylemezek között a magyarországi elismerés. Még ha cserébe le is kell vennem egy másikat, hogy felférjen.” – mondta Leslie Mandoki a hír kapcsán. „Ismert, hogy az ember soha nem lehet próféta a saját hazájában. Bár én mindig is pesti srácnak vallottam magam, nekem is el kellett sajnos indulnom külföldre 45 évvel ezelőtt szerencsét próbálni. Ezért most óriási öröm és megtiszteltetés, hogy a szülőhazám közönsége megbecsül az elismerésével és figyelmével.”

A zenész-dalszerző mentorait is méltatta az aranylemez kapcsán: „Méltó tisztelgés ez a díj egykori tanáraim, zenésztársaim előtt is, akik tanítottak, segítettek és inspiráltak a fiatal éveim alatt. A nevek hosszú sorából itt is kiemelném Szakcsi-Lakatos Bélát és a Syrius zenekart.”

Fotó: Metropol

A dupla album első, Living in the gap címet viselő korongján dalaival az aktuális társadalmi kihívásokra irányítja rá a figyelmet a közel fél évszázada Németországban élő magyar zenész-producer. A második lemezen Bartók „Magyar képek” művének feldolgozása hangzik el olyan művészek előadásában, mint Bobby Kimball (Toto), Ian Anderson (Jethro Tull), Nick van Eede (Cutting Crew), Jack Bruce (Cream) vagy a fiatalabb korosztályt képviselő Cory Henry.

Fotó: Metropol

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás