Fél évszázadot kell bepótolni: a Viszkis kislánya néninek szólítja a nagymamát

Attila egész életére rányomta a bélyegét az, hogy az édesanyja másfél éves korában elhagyta őt, s ezt a sérelmet nem kevesebb, mint ötven éven át magában hordozta. Amikor Attila megtalálta élete párját, meghívta őt az esküvőjére, azonban mivel a vallási nézeteik különböztek, az édesanya végül úgy döntött, nem jelenik meg a menyegzőn. A közöttük húzódó szakadék emiatt még nagyobbra nőtt, s Attila úgy érezte, végleg megszakítja vele a kapcsolatot. A kislánya születése után és most, hogy úton van a második gyermeke, átértékelte a történteket, és úgy döntött, mégiscsak szeretné rendezni az anyjával való kapcsolatát. Erről mesélt a Borsnak.

– Sok olyan dolog történt az elmúlt ötven évben, amit rendeznem kellett magamban, de mégiscsak az anyám, ő szült engem, és mostanra megbocsátottam neki – kezdte a Borsnak Attila, aki nem akar­ta bolygatni a múltat, és nem szerette volna tudni a miérte­ket sem.

– Nyilván neki is van véleménye a viselkedésemmel kapcsolatban. Kétségkívül nagyon sokszor kihúztam nála a gyufát, gyerekként borzalmas dolgokat tettem, akkoriban valószínűleg belém szállt az ördög – mondta, s elárulta, hogy nemrégiben megtették az első nagy lépést egymás felé. Attila úgy érezte, a kislánya és a születendő kisfia érdekében jó viszonyt kell kialakítania az édesanyjával, ameddig ez még lehetséges.

– Három héttel ezelőtt meglátogatott minket anyám. Nem töltött nálunk sok időt, csak két napot, de első alkalommal ennyi elég is volt. Elképesztő, hogy mennyi energiája van, 74 évesen a gyerekkel ugrált a trambulinon. Fel kell, hogy kössem a gatyámat, azért remélem, hogy valamennyire örököltem az ő genetikáját – tette hozzá nevetve.

Attila édesanyja mostanáig csak fényképeken láthatta az unokáját, ezért érthető, hogy az első találkozás alkalmával a kislány nem megszokott módon reagált.

– Anna az anyámat úgy hívja, hogy néni. Igazából még meg kell tanulni kezelni a helyzetet. Egyelőre nem hajlandó mamának szólítani, hiszen neki már van egy nagymamája a feleségem anyukája személyében – magyarázta Attila, aki a találkozás után is biztos abban, hogy szeretné szorosabbra fűzni a viszonyt az édesanyjával.

– Körülbelül 300 kilométer távolságra lakunk egymástól, hiszen anyukám Erdélyben él. Ősszel szeretnénk meglátogatni őt, bár nem tudom, hogy a feleségem mennyire viseli majd jól az utazást. Jó lenne, ha megerősödne az unoka–nagymama közötti viszony, illetve szeretnék még beszélni vele az elmúlt évek dolgairól, mert keveset tudok a gyerekkoromról. Anyám számomra gyakorlatilag egy idegen ember, nem véletlenül reagált a kislányom úgy, ahogy. Érezte, hogy anyám kívülállóként csöppent a családba, de bízom benne, hogy ez idővel változik.

Felmerül a kérdés, hogy Attila vajon mennyire szeretné szorosra fűzni vele a kapcsolatát, illetve ha arra lesz szükség, idővel gondoskodna-e idős édesany­járól.

– Egyelőre a feleségem szüleit szeretnénk ideköltöztetni még a kisfiunk születése előtt, ezért most ez élvez prioritást. Nem tudom, hogy mi lesz öt vagy tíz év múlva. Van egy féltestvérem, akit anyám nevelt fel és aki ugyanazt a vallást gyakorolja, mint ő. Közel laknak egymáshoz, ezért ebből a szempontból sincs egyedül, és ha fogalmazhatok így, idős korára be van biztosítva.