RETRO RÁDIÓ

„Időnként elő szoktak fordulni balesetek” - megszólalt Alec Baldwin a tragédiáról





Egy az egybillióhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt - jelentette ki szombaton Alec Baldwin első ízben nyilatkozva a sajtónak a történtekről.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.10.31.
dráma

Időnként elő szoktak fordulni balesetek forgatásokon, de még sosem volt ilyesmi. Ennek egy az egybillióhoz volt az esélye” - húzta alá Baldwin.

Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során.

Baldwin beszélt arról is, hogy barátja volt Halyna Hutchins operatőr, akire egy biztonságosnak tartott kellékfegyverből leadta a halálos lövéseket filmje forgatásán.

A barátom volt. Amikor megérkeztem Santa Fébe, hogy megkezdjük a forgatást, meghívtam vacsorára, Joellel a rendezővel” - mondta Baldwin paparazziknak, akik őt és családját követték Vermontban.

Az amerikai színész egyben közölte, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügy részleteiről. Ugyanakkor hozzátette, hogy türelmetlenül várják a seriff irodájának beszámolóját a nyomozás eredményeiről.

A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt október 21-én az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A forgatás próbáján Baldwin fegyvere éles lőszerrel volt megtöltve, amikor leadta a halálos lövéseket Halyna Hutchins operatőrre és megsebesítette Joel Souza rendezőt. Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat és azt sem tudni, miként került éles lőszer a kellékfegyverbe.

A TMZ bulvárlap honlapján tette közzé a felvételt Baldwin nyilatkozatával. Alec Baldwin és felesége, Hilaria felszólította a paparazzikat, hogy tartsák tiszteletben magánszférájukat és ne kövessék őket lépten-nyomon.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás