RETRO RÁDIÓ

Sokkoló hír érkezett! Alain Delon kegyes halált kért a családjától





A francia filmcsillag néhány éve agyvérzést szenvedett, most az eutanáziát akarja választani, és a családja körében szeretné örökre lehunyni a szemét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.27.
súlyos döntés

Alain Delont nem sok embernek kell bemutatni, a 86 éves filmsztár hatalmas karriert tudhat magáénak. Volt a kora férfiideálja, szikrázó kék szemeibe nők milliói szerettek bele világszerte. Viharos nőügyei pedig évtizedeken keresztül témát szolgáltattak a sajtónak. Szállóigévé vált egyik nyilatkozatában például azt mondta: „A szerelemben minden megengedett”.

Alain Delon és sokáig vetélytársa, Jean-Paul Belmondo Fotó: Getty Images

A legendás színész azonban 2019-ben kettős agyvérzést szenvedett, és mióta felépült, bottal képes csak járni. Így logikusnak gondolja, hogy az eutanáziát válassza, ami jelenlegi lakóhelyén Svájcban engedélyezett. Exfeleségét, gyermekének anyját, Nathalie Delont januárban veszítette el, és vele is az utolsó pillanatig ott volt közös fiuk Anthony. Úgy tervezi a színész, hogy ő is fia és családja körében, boldogan hunyja le örökre a szemét. Fia el is kezdte megszervezni a színész utolsó útját.

A Blikk szúrta ki, hogy korábban egy 2018-as interjúban már pedzegette az eutanázia gondolatát Alain Delon.

„Támogatom az eutanáziát. Egyrészt azért, mert Svájcban élek, ahol legális, másrészt azért, mert szerintem ez logikus és természetes dolog. Van olyan pillanat, amikor már az embernek joga van hozzá, hogy maga döntse el, hogy békében távozzon, vagy hosszú betegeskedésen és kórházakon keresztül” – nyilatkozta egy tévéinterjú során.

Nők millió imádták a sármos színészt Fotó: YouTube

Anthony Delon a filmlegenda legidősebb gyermeke az RTL rádió műsorában igazolta az állításokat.

Igen, apám megkért, hogy szervezzem meg az eutanáziáját” – számolt be róla egy újságírói kérdésre.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás