RETRO RÁDIÓ

Ákos az Arénába hívta a bíborost, aki nem rettent el a rockkoncerttől – Videó!





Kovács Ákos énekes, dalszerző a producere az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának. Mielőtt igent mondott volna a felkérésre, a Kossuth-díjas énekes elhívta a bíborost a koncertjére a Budapest Arénába. Ákost a NEK-himnusz munkáiról kérdeztük, és arról, hogy mit remél a budapesti világtalálkozótól.



Megosztás
Szerző: Fodor Erika
Létrehozva: 2021.09.10.
NEK ákos

Ákos szeptember 10-én, péntek este igazi rockkoncertre vár mindenkit a Papp László Sportarénába, ahová három évvel ezelőtt Erdő Péter bíborost is elhívta, mielőtt az eucharisztikus kongresszus himnuszának munkálatait elvállalta.

„Próbavásárlás”

„Amikor az atya felkért erre a munkára, azt mondtam neki, nagyon szépen köszönöm a bizalmat, de előbb nézze meg, hogy mit csinálok. Amolyan próbavásárlás jelleggel meghívtam a koncertemre 2018-ban. Be kell vallani: nem sikerült az elrettentés. Bíboros úr eljött, a két este összesen 25 ezer ember gyűlt össze az Arénában, ünnepi hangulatban énekeltük együtt az Igazán című dalom sorait” – mesélte. Ákos azt is elárulta: fantasztikus személyiségnek tartja Erdő Pétert, aki a munkának minden részletét azonnal átlátta, és akitől valóban atyai bizalmat kapott.

Erdő Péter nem rettent el Ákos rockkoncertjétől Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

Híd Budapesten

„Végül az a döntés született, hogy a 83 évvel ezelőtti budapesti kongresszus himnusza maradjon, hogy hidat teremtsen az 1938-as és a 2021-es budapesti világtalálkozó között. Nekem az lett a feladatom, hogy „modern köntösbe” öltöztessem”– avatott be az előzményekbe Ákos, aki a himnusz mellé egy imázsfilmet is készített saját forgatókönyve alapján. Az énekes hozzátette, rendkívül fontosnak, történelmi jelentőségű dolognak tartja, hogy a katolikus világ Budapesten találkozik.

Ákos békét remél a budapesti világtalálkozótól Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

„Békét remélek”

Nem sok olyan ország van, amelyik 100 éven belül kétszer is otthont ad egy ilyen nemzetközi eseménynek. Azt gondolom reménykedve, hogy békében, szeretetben együtt tud lenni ez a közösség, és olyan emberek is részt vesznek a találkozó programjain, akik nem közvetlenül kapcsolódnak a hit világához. Sokat várok ettől: békét, béketeremtő képességet tulajdonítok a rendezvénynek. Remélem, így is lesz – fogalmazott Ákos, aki a kongresszus Forráspont Ifjúsági estjén együtt énekel 19 éves Anna lányával.





Ezeket olvastad már?
„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás