RETRO RÁDIÓ

Ábel Anita kiakadt, ez oka a felháborodásának





Nem hajlandó soha többet együtt dolgozni kollégájával.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.04.
harag

Súlyos következményei lettek Kabát Péter őszinte és egyben megdöbbentő vallomásának, amiben elárulta, 25 évvel ezelőtt egy orgián mulatozott csapattársaival.

A korábbi magyar válogatott labdarúgója Hajdú Péternek vallotta be, hogy egy buliban 15 társával közösen osztoztak meg egy lányon.

Ábel Anita az ügy kapcsán kifejtette felháborodását a privát közösségi oldalán, s szóvá tette azt is, hogy a focista szerinte semmifajta szégyen érzetet nem érez. Felcsattant azon is, hogy milyen szomorú, hogy mindezt hamar elfelejtik majd az emberek, 273 ezer követőjének Kabát továbbra is jó példa lesz, s ott vigyoroghat majd a képernyőn, hozzátéve azt is, hogy: mellette többé biztosan nem fog! A színésznő szerint ugyanis nem lehet egyszerű fiatalkori ballépésnek nevezni, hogy egy szerelmes lányt lehet örökre megnyomorítottak lelkileg. Bejegyzésével pedig egyúttal azt is kerek-perec kijelentette, hogy többé nem hajlandó egy produkcióban szerepelni Kabáttal - írja a Bors.





Ezeket olvastad már?
„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás