RETRO RÁDIÓ

A pandémia állhat Törőcsik Mari utolsó kívánságának útjába?





A színésznő egy könyvben feketén-fehéren leírta, hogyan képzeli el a saját temetését, a búcsúztatón a Kanadában élő Varnus Xavér is fontos feladatot kapott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.18.
búcsú

Törőcsik Mari már évekkel ezelőtt leírta, miképpen képzeli el a búcsúztatását. Erről a „Törőcsik MariBérczes László beszélgetőkönyve” című kötetben beszélt először és utoljára – szúrta ki a Bors.

– Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. […] Maár Gyula meg én.. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája – írta korábban Törőcsik Mari.

A jelenleg Kanadában élő Varnus Xavér a művésznő halálán teljesen ledöbbent, Facebook-oldalán egy fotóval emlékezett. „Sit tibi terra levis” vagyis „Legyen neked könnyű a föld” – írta a képhez. Ha nem lenne a pandémia, a legendás orgonaművész már a repjegyet is megvette volna, ám a világjárvány miatt Törőcsik Mari utolsó kívánságának teljesítése most közel sem olyan egyszerű. Vajon sikerrel jár majd?





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás