RETRO RÁDIÓ

A legnagyobbakkal játszott együtt Tóth János Rudolf





A zenész könyvben mesél arról is, hogy kivel milyen volt muzsikálni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.12.
zenész

Szeret visszahúzódó lenni, azt azonban mégsem kerülhette el, hogy legendás karriert fusson be. Igaz, nem is szereti ezt a szót, hogy karrier, ő csak muzsikálni akar. És tette mindezt a 70-es, 80-as évek meghatározó zenekaraiban is, a Kexben, a Bergendyben és a Hobo Blues Bandben. Közben pedig bejárta egész Európát, akkor, amikor ez még a mostaninál is nagyobb dolog volt. Ahogy mondja, a hazatérés mindig fájdalmas volt, mert itthon akkoriban semmi sem változott. Mégis hazajött - írja az Origo.

A lapnak Tóth János Rudolf azt is elárulta, az utóbbi időben érlelődött meg az elhatározás benne, hogy össze kéne foglalnia az életét.

„A korosztályomból, hogy is fogalmazzak, egyre többen távoznak az élők sorából. Azt a kontrasztot akartam bemutatni, amit én fiatalon megéltem. Én 23 évesen eljutottam – ahogy akkor hívtak – a nyugati világba. Előbb Németországba, aztán Svájcba, később pedig még sok-sok helyre. Mindig, amikor haza kellett jönnöm, egy megmagyarázhatatlanul kellemetlen érzés fogott el. Nem azért, mert haza kell jönnöm, hanem mert itthon semmi nem változott. Ugye a 70-es évekről beszélek„ - idézi fel a múltat a zenész.

Tóth János Rudolf
Fotó: Origo

Tóth János Rudolf alapvetően könnyű embernek tartja magát. Mint mondja, utálja, ha hangerővel próbálják eldönteni a vitát.

Ön nagyjából annyi idős volt, amikor eljutott Nyugat-Európába, mint ahány éves fiatalokat tanított a zeneiskolában. Mennyire gondolkodnak másként a mai fiatalok, mint ön fiatalon? - teszi fel a kérdést az Origo a zenésznek.

„18 éves kortól lehet az iskolába jelentkezni. Én 2000-ben kezdtem el tanítani, még azt is figyelemmel tudtam követni, hogy mennyire vannak manipulálva az internet által. Ez a muzsikájukon is nagyon látszik. Az internet nem káros, csak változást hoz. Sokan úgy gondolták, hogy ez most régi, én inkább valami újban gondolkodom. A fiatalok is pont úgy akarnak muzsikálni, pont olyan tehetségesek, csak egyre kevesebben tudják megmutatni azt, hogy ki kicsoda” - állítja a gitáros.





Ezeket olvastad már?
„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás