RETRO RÁDIÓ

A Dal 2021! Különleges produkciókat tartogat a jubileumi műsor döntője





A Dal 2021-nek a zsűritagok sem tudnak ellenállni: Nagy Feró és Mező Misi közösen állnak a világot jelentő deszkákra.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.12.
showműsor finálé

A tavalyi győztesek pedig visszatérnek 2020 legjobb magyar slágerével, a Mostantól-lal. A nyolc versenydal és a két extra produkció emlékezetes szombat estét ígér a Duna Televízió nézőinek.

Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere már az előző adásban dalra fakadt: az asztal alól előkapott egy mikrofont és elkezdte énekelni együttese egyik slágerét. Nagy Ferótól, a Beatrice frontemberétől sem áll távol, hogy kieressze hangját az élő adások alkalmával, a zsűriszékben ülve több alkalommal „bulizott együtt” a fellépőkkel és zengte a versenydalokat. Korábbi évadokban a két énekes külön-külön már fellépett extra produkcióval, de a szombati élő show-ban először zenélnek együtt. Így Vincze Lilla és Ferenczi György után ők is megtapasztalhatják, milyen A Dal 2021 színpadán állni.

A dalverseny 10. évadának döntőjében is elmaradhatatlan az előző év győztes produkciójának visszatérése

A Dal 2021 háziasszonya, Orsovai Reni újra énekesként léphet fel a zsűri és a közönség előtt Rácz Gergővel, akivel 2020 magyar slágere, a Mostantól mellett meglepetéssel is készülnek. Az este más izgalmas pillanatot is tartogat: kiderül, melyik lesz az év dala, és melyik áthangszerelt szerzemény nyeri az online Akusztik Dalverseny fődíját.

 

A showműsor fináléjában nyolc dalt hallhatnak a nézők 19.35-től a Duna Televízión. A zsűritől legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra lehet majd szavazni, amelyikre a legtöbb SMS-szavazat érkezik, az lesz 2021-ben az év magyar slágere. A jubileumi verseny újdonsága, hogy a döntőbe jutott mind a nyolc dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható támogatásban, nem csak a végső győztes. Az év dala énekesének nyereménye tízmillió forint. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-ötmillió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egy millió forint díjazásban részesül. A műsor egyik missziója, hogy a magyar könnyűzene tehetségeit támogassa, és ezzel az újítással valamennyi finalista álmának megvalósulásához hozzá tud járulni.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgálnak a produkciókról. A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

A Dal 2021 döntő március 13-án, szombaton 19.35-től a Duna Televízió műsorán.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás