RETRO RÁDIÓ

A békülés szélén Vilmos és Harry? Itt a testbeszéd szakértők véleménye





Az egész világ arra volt kíváncsi, hogy vajon Fülöp herceg temetése közelebb hozza-e majd egymáshoz a testvéreket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.18.
Testvéri szeretet

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton 16 órai kezdettel végső búcsút vett a brit királyi család a 99 éves korában elhunyt Fülöp hercegtől.

A szertartást a koronavírus-járványra való tekintettel szigorú szabályok mellett rendezték meg. Emiatt a testvérek egy sorban kísérték a Szent György-kápolnába nagyapjuk koporsóját, még csak egymásra sem nézhettek, a búcsúztatás alatti ülésrendet pedig a koronavírus miatt úgy alakították ki, hogy minden családtag távol ült a másiktól.

Believing Bruce és Judi James testbeszéd szakértők szerint a kötelező távolságtartás ellenére Harrynek és Vilmosnak azonban volt egy pillanata, amikor úgy tűnt, hogy pontot tesznek a több, mint egy éve húzódó konfliktusuk végéreírja a Mirror. Noha a testvérek közösen csatlakoztak a család idősebb tagjaihoz, éppúgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, Bruce szerint Katalin hercegné mindvégig szemmel tartotta a sógorát. Vajon mit tett volna akkor, ha sógornője, Meghan is ellátogat a temetésre?

Véget érhet a fivérek közti háború (Fotó: Pool/AFP/Toby Melville)

Mint ismert, a fiatalabbik herceg tavaly év elején váratlanul az Amerikai Egyesült Államokba költözött feleségével, Meghannal, és fiukkal, Archie-val. A fivérek azóta nem találkoztak, viszonyukat pedig a sussexi hercegi pár néhány kritikus nyilatkozata pedig csak még inkább elmérgesítette, nem beszélve az Oprah Winfrey-nek adott interjúról, ami szintén olaj volt a tűzre. Vajon most megtört a jég?





Ezeket olvastad már?
Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás