RETRO RÁDIÓ

A baba mindenekelőtt: sztárok, akik vártak az esküvővel





A mai modern világban nem annyira fontos a papírforma, nem néznek furcsán azokra, akik nem kötik össze hivatalosan is az életüket. Jól tudják ezt azok az ismert emberek is, akik számára sokkal fontosabb volt a gyermekvállalás, mint az esküvői felhajtás.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2020.10.15.
esküvő baba sztárok

Radics Gigi

Az énekesnő és Mikus Áron kapcsolata gyors tempóban halad előre. A szerelmesek márciusban vállalták fel a kapcsolatukat, májusban pedig kiderült, hogy az első közös gyermeküket várják. Bella a napokban világra is jött, a szülők boldogsága pedig határtalan, annál is inkább, mert Áron egy saját maga által tervezett gyűrűvel megkérte Gigi kezét. A pár számára fontos az esküvő, de a gyermekük még inkább. Gigi ráadásul hatalmas lagzit szeretne, egy korábbi interjúban pedig elmondta, hogy jövő nyáron terveznek egybekelni.

Fotó: Ripost

Dobó Ági

A szépségkirálynő kezét tíz év után, idén júliusban kérte meg a kedvese, Kis Csaba. A pár nem siette el a menyegzőt, ami nem meglepő: sokkal szorosabb szálak fűzik össze őket egy papírnál. Fiaik, Benedikt és Nataniel 2013-ban és 2016-ban jöttek világra, a kapcsolatuk megingathatatlan. Ági számára azonban - mint a legtöbb nőnek - fontos az esküvő, ezért egy régi álma állt valóra, amikor Csaba előhozakodott a nagy kérdéssel. A pár téli esküvőt szeretne, de lehetséges, hogy a koronavírus-járvány második hulláma miatt el kell halasztaniuk a lagzit.

Fotó: Ripost

Hódi Pamela

A modell öt éven keresztül élt együtt Berki Krisztiánnal, ez idő alatt pedig megszületett a kislányuk, Nati. 2017-es szakításukig kétszer álltak majdnem oltár elé: az első alkalommal, 2013-ban Berki egy meglepetésesküvővel lepte meg a várandós Pamelát, aki nem így képzelte el a nagy napot, ezért sírva lefújta a ceremóniát. A második alkalom már komolyabbnak tűnt: óriási felhajtás közepette szervezték az esküvőjüket, amit végül 2017 júliusában, néhány nappal előtte lemondtak, majd bejelenetették a szakításukat. Berki azóta megnősült, Pamela azonban még mindig menyasszony: talán új kedvese, Tóth Bence oldalán végre magára öltheti a fehér ruhát.

Fotó: Ripost

Tücsi

A híresség és Sofron István kislánya 2019 márciusában született meg. Nara érkezésével Tücsiék egy családdá váltak, ám az esküvőt nem siettették a kicsi érkezése után sem. Noha 2017 óta jegyben járnak, Nara születése miatt várniuk kellett a lakodalommal. Hogy azóta egybekeltek-e, arról Tücsi nem nyilatkozott: a témában utoljára tavaly szeptemberben beszélt, amikor emondta, hogy esküvőszervezőt keresnek a kedvesével.

Fotó: Ripost

Csobot Adél

Az énekesnő és Istenes Bence nyolc éve alkotnak egy párt, jóllehet, a kapcsolatukban akadtak hullámvölgyek. A gyermekeik születésével azonban mindez teljesen megváltozott: Nátán 2016-ban, Ádin pedig 2018-ban jött világra. Adélék között azóta is dúl a szerelem, de a hivatalos papírt nem tartják annyira fontosnak: bár állítják, hogy egyszer szeretnének esküvőt, láthatóan nem ez a kérdés a legfontosabb számukra.

Fotó: Ripost

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás