RETRO RÁDIÓ

11 perc az űrben





Mindössze 100 kilométerről van szó, ez a pontos űrhatár.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.19.

Az Amazon vezére, Jeff Bezos jól áll a milliárdosok űrversenyében, most jön azonban, amit előre sohasem lehet kiszámítani. A világ leggazdagabb embere bármit megvehetne a világon, amihez csak kedve szottyanna, akár hatvanötezer Bugatti Chiront is, annak ellenére, hogy az autó csekély 1 milliárdba kerül, ő azonban inkább egy 11 perces űrutazást választott. Kétségtelen Bezosnak saját űrcége is van, miért éppen pont az ne lenne, ez a 20 éves Blue Origin. A cég már 10 éve teszteli saját űrhajóját a New Shepardot és most eljött az a pillanat, amikor embernek kell(ene) utaznia. Bezos nem sokat teketóriázott, úgy döntött a kabinba ő, testvére és még másik két utas ül be. Az egyik utas személye egyelőre még titokban van, ugyanis az utazást egy ismeretlen 28 millió dolláréért árverésen vette meg. A hajót egyébként Alan Shepardról (1923-1998), az első amerikai űrhajósról nevezték el. Kétségtelen, bár nem a szó hagyományos értelmében vett űrutazásról van szó, a cél ugyanis nem a Föld-körüli pályán való keringés, hanem „csupán” az űrhatár, ami száz kilométeres magasságot, nagyjából Budapest Salgótarján távolságot jelent. A tervek szerint 11 percet töltenek majd itt. Az ilyen utazás abban különbözik egy valódi űrutazástól, hogy a kabin nem kering napokig a Föld körül, hanem a fellövést és a visszatérést is végrehajtják nagyon rövid idő alatt hajtják végre. A New Shepard hordozórakétája 3680 km/óra sebességre gyorsítja a kapszulát, majd leválik róla, és visszatér a felszínre. Bár a „kirándulás” így is életveszélyes, ám bizakodásra adhat okot, hogy a New Shepard tesztrepülései során – a konkurenciával szemben – eddig egyszer sem robbant fel.

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás