RETRO RÁDIÓ

Vizes Eb: Milák Kristóf aranyérmes 100 méter pillangón





A 21 éves világklasszis 50.18 másodperces országos csúccsal, Európa-bajnoki rekorddal csapott célba.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.23.
A nap hőse

Milák ezzel duplázott a Duna Arénában, hiszen 200 méter pillangón a szám világcsúcstartójaként és világbajnokaként sem volt ellenfele, ott minden idők második legjobb idejével nyert.

A Honvéd úszója az elődöntőben Európa-bajnoki csúccsal volt a legjobb – 50.62-es ideje megegyezett azzal, amivel a 2017-es budapesti világbajnokságon ezüstérmet nyert –, ugyanakkor mindkét hossznál saját elmondása szerint borzalmasan jött ki neki a fal, így a fináléban jobb időt várt magától.

Milák úgy érezte, most nem szívatták meg a falak (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A döntőben Milák és a nyolcadik helyezett Szabó Szebasztián is jól kapta el a rajtot, és rendkívül erősen kezdett, így az első két helyen fordultak. Milák aztán az utolsó 25 méteren, ahogy mindegyik futamban, egyszer csak ellépett a mezőnytől és faképnél hagyott mindenkit. Szabó ugyanakkor elfáradt a végére és csak nyolcadik lett.

„A falak most a barátaim voltak, illetve én voltam annyira felkészült, hogy ne tudjanak megszívatni. Összességében elégedett vagyok, ugyanis előzetesen 50.2 körüli időre saccoltam magam. Most már csak egy ember van előttem” – nyilatkozta az M4 Sportnak Milák, aki ezzel a világcsúcstartó (49.50) amerikai Caeleb Dresselre célzott, vele a tokiói olimpián csaphat össze.





Ezeket olvastad már?
Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás