RETRO RÁDIÓ

Lesz mit figyelni: Ilyen még nem volt az NB I-ben!





Ma Pakson kezdődik a labdarúgó NB I 2021/22-es idénye. Korszakalkotó újítással indul a játék, hiszen mostantól videobíró-rendszer (VAR) segíti a magyar játékvezetők munkáját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.30.
videobíró

Pénteken 18.15-től a Paks–Mezőkövesd mérkőzéssel rajtol az OTP Bank Liga. Immár a magyar élvonalbeli meccseken is elkezdődik a videóbíró-rendszer (VAR) alkalmazása.

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A játékvezetők szempontjából is fontos a videóbíró bevezetése a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője szerint. Sipos Jenő az M1 aktuális csatornán emlékeztetett rá: az MLSZ elnöksége már korábban eldöntötte a VAR bevezetését. A projekt 2019-ben indult el, azonban a vírusjárvány miatt egyrészt a technikai berendezések beszerzése, másrészt a játékvezetők felkészítése akadályba ütközött. Utóbbi végül tavaly októberben indult újra, a felkészítés rendben lezajlott, amelynek három eleme közé tartozott egyrészt a technikai eszközök megismerése, másrészt az elméleti felkészülés a játékvezetők esetében, harmadrészt pedig a gyakorlati képzés.

– Volt egy bizonyos szimulációs gyakorlat, amikor nemzetközi és korábbi mérkőzéseket néztek, ahol gyakorolták a szituációkat – mondta Sipos Jenő a képzésről. – Illetve volt júniusban egy VAR-kupa, amikor tétmérkőzéseket játszottak alacsonyabb osztályú csapatok, és azon gyakoroltak a játékvezetők. A nemzetközi szövetség (FIFA) delegáltja maximálisan elégedett volt a látottakkal.

Kitért rá: mára már elmondható, hogy minden élvonalbeli stadion alkalmas a VAR-rendszer befogadására és működtetésére. Egy napon három mérkőzést tudnak kezelni a VAR-kocsival, amelyben három szakember tevékenykedik: a videóbíró, a videoasszisztens és az operátor. Ők közvetlen kapcsolatban állnak a játékvezetővel, de a végső döntés meghozatala minden esetben az utóbbi kezében van.

Címvédésre tör a Fradi

A Ferencváros sorozatban negyedik, összességében 33. bajnoki címének begyűjtésére készül. A zöld-fehérek új edzővel, Peter Stögerrel vágnak neki a szezonnak. A fővárosiak legfőbb kihívójának ezúttal is a legutóbb harmadik MOL Fehérvár FC tűnik, még úgy is, hogy Szabics Imre együttesének szezonrajtja nem sikerült jól, mert a Konferencia-liga-selejtező első körében búcsúzott.

NB I, 1. forduló:

Július 30., péntek:

Paks–Mezőkövesd 18.15

Gyirmót FC Győr–MTK 20.30

Július 31., szombat:

Ferencváros–Kisvárda 17.45

Budapest Honvéd–Debrecen 20.00

Augusztus 1., vasárnap:

ZTE FC–MOL Fehérvár FC 17.45

Újpest–Puskás Akadémia 20.00

 





Ezeket olvastad már?
Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás