RETRO RÁDIÓ

Kezdődik az év eseménye, Valter Attila erre készül a Girón





Május 6-án pénteken Budapestről, a Hősök teréről rajtol a 2022-es Giro d’Italia. Valter Attila tavaly a 14. helyen zárt az olasz körversenyen, és idén is az első húszba várja magát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.05.
valter attila

A Giro d’Italia kerékpáros körversenyen induló Valter Attila kedden ezer kerékpárossal tekert keresztül a Városligeten a Giro d’Italia Nagy Rajtjának helyszínére, a Hősök terére. A pénteken rajtoló Giro első három szakaszát Magyarországon rendezik, amelyet korábban még egyik háromhetes verseny sem érintett.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint a világ egyik legnagyobb sporteseménye kezdődik meg pénteken.

– Egyetlen más sportesemény sem ad ennyi lehetőséget a természeti szépségek, a kulturális örökség bemutatására, mint a háromhetes körversenyek, a legnagyobb kerékpáros viadalok egyike – fogalmazott Révész. – Rendkívül szomorúak voltunk, amikor 2020-ban le kellett mondani a pandémia miatt a Giro-rajtot. Ugyanakkor nem volt még Magyarországon akkora elmaradt sportesemény, amelynek olyan haszna lett volna, mint annak a Giro-rajtnak. Azóta van kerékpáros sztárunk, Valter Attila, és nem az akkor kalkulált egy, hanem három magyar rajtol el Budapestről.

Valter Attila kiváló formában érzi magát a rajt előtt

– Jó formában vagyok, mindent megtettem. A tegnapi edzés elképesztően jól ment, tudtam eleget pihenni az alpesi körverseny után, fejben is fel tudtam készülni – nyilatkozta a Groupama-FDJ magyar versenyzője. – Az idény eddigi része nem volt hibátlan, de a korai viadalokon csak bemelegítettem. Ezzel együtt sem lehetek elégedetlen, hiszen a márciusi Strade Bianchén elért negyedik helybe bele sem mertem volna gondolni előzetesen. Az azt követő katalán körversenyen pedig folyamatos építkezésben voltam, az utolsó nap elért második hellyel megmutattam, hogy akár a győzelemért is harcban lehetek egy ilyen viadalon.

A Girón két éve 27., tavaly 14. bringás elárulta, nem az van fókuszban, hogy összetettben nagyot javítson, a csapat összetétele sem ezt a célt szolgálja.

– Sokkal előrébb helyezem azt, hogy egyes szakaszokon jól tudjak menni, nem fogom az összetettet erőltetni. Persze el tudom képzelni azt a forgatókönyvet, hogy jók a lábaim, akkor feleslegesen nyilván nem akarok leszakadni és időhátrányt kapni. Nagyon nehéz minden nap az első tízben lenni. Van, hogy sokkal jobban megéri kapni pár percet, majd a következő nap megpróbálni visszaadni azt. Ezért most nagyobb kilengéseket várok magamtól – foglalta össze tervét Valter, aki szerint összetettben a legjobb húsz közelében zárni nagyon jó eredmény lenne.





Ezeket olvastad már?
Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás