RETRO RÁDIÓ

Új rekord! Ő lesz a BL legfiatalabb játékosa





Életében nem várta még ennyire a születésnapját mint múlt pénteken a tizenhatodikat. A Dortmund német játékosa végre hivatalosan is pályára léphet a felnőttek között. Állítólag ő az új Messi.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.24.
az új Messi

Akár már ma pályára léphet a Bajnokok Ligájában a 16 esztendős Youssoufa Moukoko. Ha így lesz, akkor elmondhatja magáról, hogy ő lett a sorozat legfiatalabb játékosa. Csapatánál egyelőre nagyon vigyáznak rá.

Az új Messi

Évek óta nála három évvel idősebbek korosztályos bajnokságában tündökölt, 12 évesen a 16 esztendősök válogatottjában játszott, most végre a felnőttek között is bemutatkozhat. Youssoufa Moukoko egy különleges szabály miatt 16 éves koráig nem léphetett pályára a Dortmund első csapatában, de akár már ma bemutatkozhat a BL-ben a Brugge ellen. A bő keretbe már az ősszel benevezték, tudva, hogy novembertől 16 évesen már szerepelhet. Nem véletlenül tartják őt a következő évtized Lionel Messijének.

Féltik a főnökei

– Tudom, hogy sokat várnak tőlem, de nem érzek nagy nyomást. Tudom, hogy előbb vagy utóbb játszhatok, bizonyíthatok végre – nyilatkozta még a születésnapja előtt a szenegáli származású, de német állampolgár Moukoko. Főnökei ennél óvatosabbak, a Dortmundnál attól félnek, hogy a csatárnak megárt a hirtelen jött népszerűség, ezért óvatosan dobnák csak be a mélyvízbe.

Állandó teszt

Moukoko már hónapok óta a nagycsapattal készül, s a bemutatkozás miatt kiköltöztették a Borussia akadémiájáról is. Mindezt azért, hogy a ritkábban tesztelt fiatalok közül bárki is megfertőzhesse koronavírussal a csatárt. Lakást kap a klubtól, amely felfogad mellé egy alkalmazottat is, hiszen gyerekként nem élhet egyedül.

Egyelőre Babayaro a rekorder

A BL-történetének legfiatalabb játékosai

  • Celestine Babayaro – 16 év 87 nap (Anderlecht, 1994)
  • Rayan Cherki – 16 év 102 nap (Zenit, 2019)
  • Alen Halilovic – 16 év, 128 nap (Dinamo Zagreb, 2012)
  • Youri Tielems – 16 év, 148 nap (Anderlecht, 2013)
  • Harisz Mavriasz – 16 év, 242 nap (Panathianaikosz, 2010)




  • Ezeket olvastad már?
    Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

    Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

    Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

    Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

    Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

    Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

    Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

    Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás