RETRO RÁDIÓ

Cuki pillanat: a Fradi játékosai igazán kitettek magukért





Már a nyolcaddöntő a tét a labdarúgó Magyar Kupában, ahol ma kora délután a Ferencváros a Pest megyei I. osztályú Tökölön lép pályára.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.27.
Állatok világnapja

A negyedik fordulójához érkezett a MOL Magyar Kupa, a tét már a nyolcaddöntőbe jutás, az élvonalbeli csapatok többsége ma lép pályára.

Fotó: Facebook

A Ferencvárosi Torna Club minden szakosztálya szívén viseli a társadalmi felelősségvállalást, és ennek fontosságát. A fővárosi klub az állatok világnapján a tavalyi évhez hasonlóan úgy döntött, felhívja a figyelmet a Szurkolók az Állatokért egyesület munkájára, rajtuk keresztül pedig az állatkínzás elleni harcra, és a felelős állattartás fontosságára. A Ferencváros–MTK mérkőzésen a két csapat labdarúgói és a játékvezető is egy-egy örökbe fogadható kiskutyával érkezett a pályára.

Az OTP Bank Ligában jelenleg sereghajtó, kupacímvédő Újpest az előző idényben az élvonaltól búcsúzott Budafok otthonában lép ma pályára. A sorozat 23-szoros győztese, a bajnok Ferencváros – akárcsak az előző körben – ezúttal is egy megyei I. osztályban érdekelt együtteshez látogat. Az Európa-liga csoportkörében is szereplő zöld-fehérek legutóbb a Hatvan vendégeként 9-0-ra diadalmaskodtak, most a Tököl otthonában lépnek pályára. A párharcok – ahogyan a két éve megújult kiírás szerint minden párharc – egy meccsen dőlnek el.

A Ferencváros vezetőedzője, Peter Stöger a Tököl elleni mérkőzés előtt elmondta, megérti, hogy csalódottak a szurkolók.

– Nehéz periódusban vagyunk, de meg fogjuk oldani a problémáinkat – mondta Peter Stöger, aki arról is beszélt, hogy az MTK elleni meccsen a közönség kifütyülte a csapatot. – Érthető, hogy a szurkolók csalódottak, mi is mindannyian azok vagyunk. Nem elég csak a nevek értéke és a játékosok kvalitása ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, munka nélkül ezt nem lehet megcsinálni. Ha a pályán nem dolgozunk eleget, nem fogjuk elérni a célunkat.

MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért):

Tököl–Ferencváros

ma, 13.30, TV: M4 Sport

 





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás