RETRO RÁDIÓ

Véget ért a téli olimpia Pekingben, a magyarok egy arany- és két bronzéremmel térhettek haza – Fotók!





Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.20.
Vége!

A záróünnepségen Kónya Ádám sífutó hozta be a magyar zászlót a Nemzeti Stadionba. A magyar olimpikonok közül már csak ő maradt Pekingben, illetve a műkorcsolyázó Magyar Márk, aki azonban korábbi pozitív koronavírustesztje után csak hétfőn térhet majd haza.

Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke minden közreműködőnek köszönetet mondott, aki hozzájárult a sikeres rendezéshez. Arról beszélt, hogy 16 felejthetetlen napon át a világ legjobb sportolói mutatták meg: közös szenvedélyük által képesek erős barátságokat kötni. Kiemelte az összefogást, melynek eredményeként az összes versenyt le tudták bonyolítani a koronavírusos időszakban. Mint mondta, büszke mindenkire, aki elhivatottan tett ezért, egyúttal kiemelte, hogy Peking az első olyan város, amely nyári és téli olimpiát is rendezett.

Peking, 2022. február 20.
Táncosok a 2022-es pekingi téli olimpia záróünnepségén a pekingi Nemzeti Stadionban 2022. február 20-án.
MTI/AP/Brynn Anderson

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azzal kezdte, hogy ámulatba ejtette őt a sportolók teljesítménye. Mindannyian a legjobbjukért küzdöttek, és megható volt, ahogy szurkoltak az ellenfeleiknek, hogy ők is a legjobbat hozzák ki magukból.

„Nemcsak tiszteltétek, de támogattátok is egymást” – mondta a sportolóknak, hozzátéve, olyanok is összeölelkeztek, akiknek az országa ellenséges egymással.

„Az olimpiai közösségben mind egyenlőek vagyunk, ezt bizonyítottátok ti” – folytatta, kiemelve, hogy az olimpia egyesítő ereje erősebb, mint a megosztani akaróké.

„Ti valóban adtok egy esélyt a békének” – hangoztatta.

Peking, 2022. február 20.
A 2022-es pekingi téli olimpia záróünnepsége a pekingi Nemzeti Stadionban 2022. február 20-án.
MTI/EPA/Jerome Favre

Bemutatkozott az olasz szervezőbizottság

A helyi idő szerint vasárnap esti ünnepségre a 80 ezres Madárfészekbe a pandémia miatt mintegy 60 ezer nézőt engedtek be. Az „egy világ, egy család” mottójú program közel másfél óráig tartott a mínusz tíz fokos hidegben, s a központi eleme Li Paj kínai költő közel 1300 éves versében megénekelt és a megnyitón elkezdett hópehelytörténet folytatása volt. A program részeként a hatalmas kivetítőkön felelevenítették az olimpia legemlékezetesebb, legdrámaibb pillanatait is.

Bemutatkozott a négy év múlva esedékes játékok házigazdája, Milánó és Cortina d'Ampezzo is. Az olasz szervezők ünnepélyes keretek között átvették Pekingtől az olimpiai lobogót. Ígéreteik szerint a 2026-os játékok az emberiség és a természet harmóniájáról szólnak majd, a programjuk pedig a „kettősség, együtt” elnevezéssel fut. Hangsúlyozták, ez lesz az első olimpia, amelynek hivatalosan két város ad otthont, ráadásul két tartományban, Lombardiában és Venetóban. Milánó képviseli majd a várost, az emberiséget és a jövőt, míg Cortina a hegyeket, a természetet és a fenntarthatóságot.

A magyarok három éremmel tértek haza

Pekingben 91 ország közel 2900 versenyzője – köztük 12 magyar – indult.

A magyarok egy arany- és két bronzéremmel zártak a rövidpályás gyorskorcsolyázók révén. Liu Shaoang győzött 500 méteren, ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok. Harmadik volt 1000 méteren és a vegyes váltóban. Utóbbiban futott még testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia. 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin hatodik volt, akárcsak a négy éve bajnok férfi váltó. Így a magyar küldöttség a téli játékok történetében először szerzett egy éremnél többet, és először tudott húsz olimpiai pontot gyűjteni.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás