RETRO RÁDIÓ

Óriási magyar sikerek az első nemzetközi parateqballversenyen





Hét magyar és egy brit aranyérmes mellett francia, görög, román, szerb ezüst- és bronzérmek születtek az első Budapest Teqball és Para Teqball Kupán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.18.
parateqball

Magyarországon rendezték meg az első nemzetközi parateqballversenyt, a Budapest Teqball és Para Teqball Kupát, ahol 8 országból 40 játékos mérte össze tudását. A több kategóriában meghirdetett versenyen elsöprő hazai siker született, hiszen mindegyik csoport győztese között volt magyar sportoló. A teqball esetében – amely mára a világ leggyorsabban fejlődő sportjává vált – az olimpiai, a parateqball esetében pedig a paralimpiai sportággá válás a cél.

Az elmúlt évek legdinamikusabban fejlődő labdajátéka minden bizonnyal a teqball. A Borsányi Gábor, Huszár Viktor és Gattyán György által megálmodott és kifejlesztett, a pingpongasztalhoz hasonló, ám ívelten hajlított teqasztalon folyó labdajáték egyénileg, párosban és vegyes párosban egyaránt űzhető. A sportág gyorsan növekvő népszerűsége elérte a fogyatékkal élő amatőr és élsportolók világát is, így idén tavasszal a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) hivatalosan is bejelentette a parateqballsport megszületését.

A Nemzetközi Teqball Szövetség hétvégén rendezte meg az első nemzetközi parateqballversenyt
Fotó: Nemzeti Sport

A Magyar Paralimpiai Bizottság közreműködésével a szövetség 2021. október 16-án az első alkalommal rendezte meg a Budapest Teqball és Para Teqball Kupát, amelyre 8 országból 40 játékos, köztük 8 fogyatékkal élő nevezett. A nemzetközi megmérettetés komoly hazai sikert hozott, hiszen minden kategóriában volt magyar aranyérmes.

• Para egyéni SC1 kategória aranyérmese: Keresztes Zsolt (HUN)

• Para egyéni SC2 kategória aranyérmese: László Attila (HUN)

• Para férfi páros aranyérmesei: Blázsovics Ádám / Bányik Csaba (HUN)

• Inkluzív páros SC1 kategória aranyérmesei: Keresztes Zsolt / Csereklye Martin (HUN)

• Inkluzív páros SC2 kategória aranyérmesei: Liam Joshua Burbridge (ENG) / Bakó Ádám (HUN)

A parateqballversenyen mankóval vagy protézissel élő sportolók indulhatnak, akikre külön szabályrendszer vonatkozik. A Para Teqball Sport Class 1 (PTBSC 1), amelyben a tartósan mankóhasználatra szoruló sportolók indulhatnak, míg a Para Teqball Sport Class 2 (PTBSC 2) a protézissel élők kategóriája. A FITEQ lehetőséget biztosít arra is, hogy a para- és ép sportolók együtt versenyezzenek, ez pedig a Inclusive Doubles, amelynek szintén van SC1 és SC2 változata.

A para egyéni SC1 kategória aranyérmese Keresztes Zsolt a versenyt követően elmondta:

Ez volt az első parateqballversenyem. Jó érzés volt látni, hogy játék közben a világ számos országából érkező sportolók közül mindenkinek csillogott a szeme. Jó, hogy mostanra nem csak amputált foci van a labdás sportok között!

A magyar parasportnak valóban van mire büszkének lenni, hiszen nyáron Tokióból a 7 aranyérem mellett 5 ezüsttel és 4 bronzzal tértek haza sportolóink. A tervek szerint a közeljövőben olimpiai és paralimpiai sportág lehet majd a játék, és így akár újabb hazai sikerek várhatóak az ötkarikás játékokon. A Para Teqball Kupa eredményhirdetésén Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke kiemelte: „Örömmel álltunk egy új sportág megszületése mellé, minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely tovább népszerűsíti a parasportot. Remélem, hamarosan megvalósulhat egy újabb álom, amikor is a sok csillogó érem mellett magyar olimpiai és paralimpiai sportág születik.”

A FITEQ komoly munkát fektet abba, hogy ez utóbbi megvalósuljon. Az erőfeszítéseiket nemrég hivatalosan is elismerték, idén augusztusban a Magyar Paralimpiai Bizottság Gattyán Györgynek, a FITEQ egyik alapítójának adta át a Paralimpiai Láng díjat a parasportért végzett kiemelkedő munkájáért.

A mai nap fontos mérföldkő a teqball életében. Az ötlet megszületésekor 2014-ben egy olyan sportágat álmodtunk meg, amelyet kortól, nemtől, a parasportolók esetében pedig sérültségi szinttől függetlenül bárki játszhat. A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Nemzetközi Teqball Szövetség mögött komoly munka áll, de az első nemzetközi parateqballversennyel lett kerek – nemcsak a futball-labda – hanem a teqball világa is!” – hangsúlyozta Borsányi Gábor, a Nemzetközi Teqball Szövetség elnöke.

Hivatalos eredmények

Para Singles SC1 1. Keresztes Zsolt (HUN) 2. Stefan Dogaru (ROU) 3. Jamie Nicholas Philip Oakey (ENG) Para Singles SC2 1. László Attila (HUN) 2. Liam Joshua Burbridge (ENG) 3. Vasileos Panidis (GRE) Inclusive Doubles SC1 1. Keresztes Zsolt (HUN) / Csereklye Martin (HUN) 2. Keresztury Márton (HUN) / Stefan Dogaru (ROU) 3. Georgios Lazaridis (GRE) / Gondos Zoltán (HUN) Inclusive Doubles SC2 1. Liam Joshua Burbridge (ENG) / Ádám Bakó (HUN) 2. László Attila (HUN) / Forgács Bence (HUN) 3. Robert Mark Wilson (ENG) / Szabó Milán (HUN) Mens Doubles 1. Blázsovics Ádám (HUN) / Bányik Csaba (HUN) 2. Hugo Rabeux (FRA) / Julien Grondin (FRA) 3. Nikola Mitro (SRB) / Bogdan Marojevic (SRB)

 





Ezeket olvastad már?
„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás