Német sajtóhírek szerint a Forma-2-es bajnokságban második helyen álló kis Schumi – a múlt héten aratta első F2-es győzelmét – a Ferrari Akadémia tagja, így egy Ferrarit vezethet a másfél órás tréningen. Aztán néhány órával később kiderült, hogy nem egészen pontos a híradás, Timo Gans, Schumacher sajtósa az RTL-nek félreértésnek nevezte az információt, mivel Mick édesapja utolsó bajnoki Ferrariját, az F2004-est fogja vezetni a Toszkán Nagydíj rajtja előtt, a Scuderia 1000. F1-es futamának megünneplése keretében.

– Nagyon boldog vagyok, hogy újra lehetőséget kapok apám Ferrarijának a vezetésére. Már alig várom a vasárnapot Mugellóban – írta közösségi oldalán a versenyző. Mick egyszer már bemutatózott a 2004-es Ferrarival, tavaly Hockenheimben körözött a német közönség előtt. Az F1-es mezőnyben azonban még nem debütálhatott.

– Mick idén nagyon jól teljesít a Forma-2-ben. A feladata az volt, hogy előrelépjen, és ezt meg is tette, de hogy a jövő év mit tartogat számára, azt majd megbeszéljük – nyilatkozta a Bild am Sonntagnak a Michael Schumachert korábban mérnökként segítő Ferrari-csapatfőnök, Mattia Binotto, de arról nem beszélt, hogy ez elég lesz-e a F1-es belépőhöz.

A hétszeres világbajnok Schumi a Ferrari történetének legsikeresebb versenyzője, az F2004-es autóval pedig már tulajdonképpen a 2004-es Magyar Nagydíj után világbajnoknak érezhette magát, 13 futamot nyert abban az idényben.

Gyengélkedő Ferrari

A Ferrari idén híréhez, nevéhez méltatlanul szerepel: a konstruktőrök versenyében csak a 6. helyen áll, és két pilótája Charles Leclerc és Sebastian Vettel is csak a futottak még kategóriában van. A Scuderia Ferrari legutóbb 2008-ban nyert vb-címet. A négyszeres világbajnok Vettel sem tett csodát, jövőre az Aston Martinnál folytatja.