RETRO RÁDIÓ

Mérkőzés közben megmentette egy kisgyermek életét a soltvadkerti hős





Az anyuka sokkos állapotba került, de mire a mentősök a helyszínre érkeztek, addigra már újra lélegzett gyermeke.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.06.
Igazi hős

Életet mentett Szabó Attila, aki a Soltvadkerti TE focicsapatának szaktanácsadójaként tevékenykedik, de korábban edzője is volt. Vasárnap hazai pályán Bácsalmás ellen kellett küzdenie a soltvadkerti csapatnak, amikor az egyik kisgyerek élet és halál közé került. Szabó Attilától kért segítséget a sokkos állapotban lévő édesanya, aminél nem is dönthetett volna jobban – írja az Origo.

Fotó: Shutterstock

„Nem volt már sok hátra a meccsből, amikor egy anyuka megkopogtatta a vállam. Azt mondta, nem lélegzik az egyéves gyereke és már a kezembe is nyomta. A jobb kezembe fogtam a gyereket, elkezdtem a szívmasszázst és a befújást. Négy-öt próbálkozás után már próbált lélegezni, de két-három levegővétel után megint abbahagyta. Folytattam az újraélesztést, próbáltam hallgatni, hogy szuszog-e, de a sok ember miatt, aki körülvett minket, nem volt egyszerű. Nagyjából hússzor fújhattam levegőt, mire végre felsírt. Később megérkeztek a mentők is és átvették a gyerek ellátását, akit megfigyelésre és kivizsgálásra kórházba vittek„ – mondta Szabó Attila.

Az anyuka párja, a gyerek édesapja a pályán focizott, amikor az eset történt. A pályáról egyébként észre sem vették, mi történt.





Ezeket olvastad már?
Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás