RETRO RÁDIÓ

Lipcsei Péter a legnagyobb álmáról beszélt





Lipcsei Péternél senki sem viselte többször a Ferencváros mezét, hiszen 649 alkalommal lépett pályára a zöld-fehér együttesben. Az egykori legendás labdarúgó hétfőn ünnepelte az 50. születésnapját.



Megosztás
Szerző: Burkovits Ferenc
Létrehozva: 2022.03.29.
futball

Jelenleg a másodosztályban szereplő Soroksár edzőjeként tevékenykedik Lipcsei Péter, aki az 50. születésnapja kapcsán elárulta, a legnagyobb álma, hogy egyszer a Ferencvárost vezesse.

Teljes szívvel

Ha valamit csinálok, azt szeretem teljes szívvel végezni – mondta lapunknak Lipcsei. – Céljaim mindig is voltak, és most is vannak. Soha nem tagadtam, szeretnék egyszer a Fradi edzője lenni. Ha sikerülne, én lennék a világ legboldogabb embere. Voltam már a Ferencváros több csapatának az edzője, s nagy-nagy érzés lenne a felnőtt bajnokcsapat kispadjáról felállni, és fogadni a gratulációkat.

Játékosként a Ferencvárossal négy bajnoki címet szerzett és hatszor hódította el a Magyar Kupát.

Lipcsei Péter Fotó: Bors

Hálás Nyilasinak

Lipcsei Péter 18 évesen, 1990 nyarán került a Ferencvároshoz, és az első mérkőzését soha nem felejti el.

Számtalan olyan emlékem van, amelyet soha nem felejtek el – mesélte az egykori középpályás, aki 58 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. – Külön hálával gondolok például Nyílra, vagyis Nyilasi Tiborra, hiszen ő állított be először a Ferencváros kezdőcsapatába 1990 nyarán. Lehet annál szebb bemutatkozás a Fradiban, mint öt nullára verni az Újpestet a Megyeri úton? Fradi-játékosnak lenni akkor is nagy rang volt, és ma is az. Számomra az a legnagyobb siker, hogy a Fradiban lejátszott hatszáznegyvenkilenc meccsemmel olyan nagyságokat is megelőztem, mint Sárosi doktor vagy Albert Flórián.

Balszerencsés sérülés

Lipcsei 1995-ban hagyta el a Ferencvárost, és a Portóhoz szerződött. Nagy formában játszott, a Barcelona vitte volna őt.

– A két keresztszalag-szakadásomat feledném, mert jól ment a játék a Portóban – emlékezett Lipcsei. – Bobby Robson volt az edző, ő személyesen szorgalmazta a szerződtetésemet. Vitt volna magával a Barcelonához és akkor jött a sérülés. Nagyon szerettem volna kipróbálni magam a katalán sztárcsapatnál, de a térd a futballista legérzékenyebb műszere.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás